HUF hírek
Ma megtorpant a forint, de folytatódhat az erősödés
Az euró/forint árfolyamának minimális mértékű korrekcióját hozta a csütörtöki kereskedés; a hazai fizetőeszköz 262-ig gyengült az euróhoz képest.
[2010.03.18. 17:10]
/ 267
Magánkórház épülne egy védett erdőben: zajlik a küzdelem
Magánkórházat terveznek a Sopron melletti erdőbe, az egykori mucki határőrőrs területére.
[2010-02-23 11:04]
1,5 milliárdot nyert az állam a Postapalotán?
A vevő 4 milliárd forintot fizetett a Buda szívében fekvő, több mint 18 ezer négyzetméter alapterületű székházért.
[2010-02-22 10:59]
Mélygarázs miatt vágnák ki a fákat a Múzeumkertben
A mélygarázs fölött olyan vékony lenne a földréteg, amelyben nagyobb növények már nem élnének meg.
[2010-02-16 11:21]
Jövőre talán elkészülhet az egyik legpatinásabb Duna-parti palota
A helyszínen lévő munkások arról pusmognak: külsőleg megújult az épült, a belső munkálatokra azonban nem maradt pénz.
[2010-02-16 08:21]
Eszi a gomba a Keleti Pályaudvart
18 milliárd forintba kerülne az ország legforgalmasabb pályaudvarának felújítása, idén azonban csak 10 millió forint jut rá.
[2010-02-09 09:00]
A föld alatt bővül a Szépművészeti
Mértéktartó és visszafogott, de európai színvonalú bővítés valósul meg a Szépművészeti Múzeumban jövő év májusáig.
[2010-02-08 09:36]
Nyáron nyit a megújuló Continental: 14 milliárdot költöttek rá
Várhatóan idén nyáron nyitja meg kapuit Budapest talán leghányatottabb sorsú szállodája, az erzsébetvárosi Continental.
[2010-02-05 14:46]
Lyukas a tető, leáznak a Lotz-freskók a pécsi bazilikában
Több négyzetméternyi felületen pereg a festék a bazilika Szent Mór kápolnájának faláról. Itt Székely Bertalan és Lotz Károly freskóit lehet látni.
[2010-02-02 15:24]
Felkapcsolhatják az áramot az Aranybikában
Az áramszolgáltató a múlt hét csütörtökön kapcsolta ki az áramellátást, a szállodát működtető cég 30 millió forintos díjhátraléka miatt.
[2010-02-02 09:00]
Mégsem épül erőmű a tokaji borvidékre?
Hiába a jogerős engedély, aligha fog felépülni Hujber Ottó szocialista nagyvállalkozó a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőműve.
[2010-02-01 11:02]
Az Akadémia is látja a lápot a Dunakeszin
Az MTA szerint „a Dunakeszi tőzegtó és környékének ökológiai állapota mindenben megfelel a láp kritériumának”.
[2010-01-27 08:28]
Keményebb fellépés jön a műemlékvédelemben?
A hatóság megelégelte, hogy több kiemelt jelentőségű ingatlan birtokosa különféle trükkökkel akadályozza egy-egy nagy értékű épület megóvását.
[2010-01-26 10:47]
Aggasztó egy pécsi EKF-helyszín állapota
A színház vezetése évek óta jelzi az intézmény gazdájának, a pécsi önkormányzatnak azt, hogy az épület felújítása elodázhatatlan.
[2010-01-20 09:50]
Tavaszra palota lesz a Lloydból
Jelenleg „csomagolás” rejti a győri Lloyd épületét, de néhány hét múlva teljesen elkészülnek a felújítással.
[2010-01-15 13:52]
Más jövőt szánna a Fidesz a balettintézetnek
Nem tartaná szerencsésnek Ughy Attila, a Fidesz fővárosi politikusa, ha luxusszálló lenne a balettintézetből.
[2010-01-15 10:47]
Új tervek a budai Várra
Most jelentkeztek a településfejlesztők, nyilvánosságra hozva saját koncepciójukat, és rendszeres vári egyeztető fórumot kezdeményeztek.
[2010-01-15 10:05]
Az EU-nak panaszkodik Körmend az elmaradt fejlesztés miatt
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács nem szavazta meg a körmendi Batthyány-kastély felújításához szükséges támogatást.
[2010-01-12 12:00]
Botrány, ami az Andrássy út 25. alatt álló épülettel történik
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) szerint az Aquapura Hotels nemtörődömsége veszélyezteti a 10 éve üresen álló Andrássy úti műemlék állapotát.
[2010-01-11 12:22]
Az Úttörő Áruház kész, de a díszkút még hiányzik
2006 januárjában, amikor bontani kezdték az Úttörő Áruházat, a fejlesztő azt ígérte, hogy a híres, Kovács Margit tervezte kerámiamedence megmarad.
[2010-01-05 11:18]
Két évet csúsztak már a Vigadóval, s még két évet várni kell rá
Eddig egymilliárdot költöttek rá, de még mindig százmilliókra lenne szükség a befejezéshez.
[2009-12-25 12:17]
Nem lesznek üvegfák Fertődön
Az épületet a korábbi elképzelések szerint lábakra állított zöld üveggömbök sora alkotta volna.
[2009-11-26 11:22]
Hadihajó formájában született újjá a World Trade Center
A WTC terrortámadás következtében ledőlt ikertornyainak maradványaiból épült a San Antonio-osztály ötödik partra szállító egysége, a USS New York.
[2009-11-09 17:04]
Hogyan lehetett volna olcsóbb a Margit híd felújítása?
Alacsonyabb lehetett volna az ár, ha a vizsgálatok készültek volna korábban, mivel így a kockázat is csökkent volna.
[2009-11-06 15:53]
Milyen lesz a Zeneakadémia a felújítás után?
Novemberben bezárja kapuit a Zeneakadémia, a következő 2 évben felújítják. Az utolsó nyilvános előadásra november 28-án kerül sor.
[2009-11-06 11:59]
Csúszik a Margit híd felújítása
A jelenlegi ütemtervhez képest csúszik a Margit híd felújítása, mert a statikai számítások és a közbeszerzési eljárás is elhúzódott.
[2009-11-05 12:43]
Milyen titokzatos befektetőcsoport venné meg a Lipótot?
Az OPNI telkét és épületét még nem hirdették meg eladásra, viszont volt és van is egy érdekcsoport, amely mindenképpen szeretné megszerezni.
[2009-11-03 10:54]
Üvegkupolát kapott a Párisi Nagyáruház
Heteken belül megnyílik a felújított Divatcsarnok, avagy régi nevén: a Párisi Nagyáruház.
[2009-11-03 10:14]
Haldoklik a Duna Palota: az eladást készítik elő?
Felszámolták az összes tevékenységet benne, s csoportos leépítést jelentettek be, melynek során 35 embertől válnak meg.
[2009-10-30 12:47]
Nyomozás indult a Rác fürdő ügyében
Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a BRFK a Rác fürdő-beruházás miatt. A vizsgálatok 300 milliós hűtlen kezelést sejtetnek.
[2009-10-29 08:56]
Mállik szét a Lánchíd is
Az elmúlt években 30-nál is több lyuk keletkezett a Lánchíd déli járdáját szegélyező lemezen, melyek egyikén-másikán egy gyerek lába is kifér.
[2009-10-28 09:26]
Ezer lej támogatás jár a székely kaput állítóknak
Székely kapuk felállítását szorgalmazza a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.
[2009-10-26 17:36]
Az északi metrópajzs is megérkezett a Kálvin térre
A vártnál egy héttel korábban megérkezett az északi is pajzs is a 4-es metró Kálvin téri állomására szombaton.
[2009-10-24 17:07]
Vannak érdeklődők a Lipót iránt
A vagyonkezelő üzleti megfontolásra hivatkozva nem árulja el az ingatlan értékét.
[2009-10-19 09:03]
Tavasztól két új Ipoly-híd is megépülhet
Jövő tavasszal szeretné megkezdeni a Ipolypásztó- Vámosmikola, valamint a Helemba Ipolydamásd közti Ipoly-hidak építését Nyitra megye önkormányzata.
[2009-10-18 15:31]
Horthyról neveztek el egy sétányt Szegeden. Botka nem engedné
Horthy Miklós-sétánynak keresztelte a szegedi Tisza-parton létrehozott ösvényt Ótott Ferenc. Közterületet kizárólag a közgyűlés nevezhet el. A férfi szerint az ő táblája csak irányadó.
[2009-10-16 14:41]
Vesztett Joav Blum: Sukorón nem épülhet meg a kaszinóváros
Bírósághoz fordul szerdán a Pénzügyminisztérium, hogy kezdeményezze a sukorói telekcsere-ügyletről szóló szerződés felmondását.
[2009-10-05 16:29]
2,5 milliárdból megújul a szegedi egyetem
Jövő karácsonyra uniós forrásból nemcsak formájában, hanem funkciójában is megújul a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épülete a delmagyar.hu tájékoztatása szerint.
[2009-10-05 13:03]
Kínai porcelánnal díszítik a Zsolnay mauzóleumot?
A felújítást végző kivitelezők mástól is megrendelhetik a hiányzó díszítőelemeket, akár Kínából is.
[2009-10-02 12:23]
Drakula pincéjét találták meg Pécsett? Mindegy, betemetik
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal állásfoglalása szerint a városnak nincs semmiféle bemutatási kötelezettsége a pincével kapcsolatban.
[2009-09-29 15:41]
Eldózerolt posztógyár: stróman ügyvezető, hamis bontási engedély
Tavaly nagy port vert fel a volt kőszegi posztógyár műemléki védettségű épületeinek eldózerolása.
[2009-09-23 15:19]
Csőtörés és penészfolt a felújított Széchenyi fürdőben
Habár a csempéből spriccelő víz a vendégeknek szórakoztató lehet, a Széchenyi üzemeltetői gondban vannak miatta.
[2009-09-22 08:43]
Oda egy híres örökségünk: 116 éves gyár tűnik el
Elkezdődött a salgótarjáni öblösüveggyár felszámolása - erősítette meg Balázs Miklós felszámoló hétfőn. Tavaly még kétmilliárdos bevétele volt az 1893-ban alapított üzemnek.
[2009-09-21 17:31]
20 év alatt sikerült felújítani az Országház dunai oldalát
Szerda este eltűnt az utolsó állvány is az Országház Duna felőli oldaláról, s ezzel befejeződött annak 20 éve tartó felújítása.
[2009-09-17 10:08]
Két nagy felújítás előtt áll Kőszeg
A Jurisics-vár turisztikai célú fejlesztéséről döntött Kőszeg, s első körben sikerrel is pályázott, így 950 millió forintból megújulhat majd a vár.
[2009-09-15 15:06]
Csúsznak a munkálatok, 2011-ben nyithat a Műjégpálya
Új tendert írt ki a Fővárosi Önkormányzat a Városligeti Műjégpálya és épületegyüttes rekonstrukciójának kivitelezésére.
[2009-09-10 14:23]
A Városháza Fórum új tornya: az első látványterv
A Városháza Fórumot tervező Erick van Egeraat a nemzetközi tervzsűri javaslatára az eredeti terven szereplőnél magasabb, nyújtottabb arányú toronnyal egészítette ki terveit.
[2009-09-05 18:01]
Múzeum lesz a romák lakta barlangokból
A XIX. század elején szegény emberek faragták-vájták ki a tufa domboldalból azokat az egerszalóki barlanglakásokat, amelyekben később romák éltek.
[2009-09-04 15:55]
125 éves a Keleti: majdnem a Blahán épült fel
Még 1868-ban döntött úgy az Országgyűlés, hogy tervet készíttet Pesten egy központi pályaudvar építésére.
[2009-08-17 10:51]
Újabb lépés a milliárdos beruházások megvalósulása felé Pécsett
A pécsi Városházán tegnap aláírták két kulcsfontosságú pécsi projekt uniós támogatásáról szóló szerződést.
[2009-08-14 10:44]
Egy doboz kávéért adták vissza a kastély muzeális kályháját
Új, azaz régi, a kastély eredeti berendezéséhez tartozó cserépkályhával gyarapodott a gödöllői kastély.
[2009-07-31 13:39]
Csak a Margitszigetig lenne pontonhíd + videó
Egy "fél pontonhíd" segítségével vezetnék át a forgalmat a híd egyik felére, amíg a híd másik felén a felújítás zajlik.
[2009-07-31 11:00]
Mégsem omlik össze a Nyugati téri felüljáró
Nem veszélyezteti a Nyugati téri felüljáró és környéke forgalmát az átkelőről hétfő este lepotyogott néhány betondarab.
[2009-07-28 13:21]
Életveszélyessé vált a geszti Tisza-kastély
Beázás következtében leszakadt az iskolának is otthont adó geszti Tisza-kastély mennyezetének egy része.
[2009-07-28 10:33]
Októberben indulhat a szentesi luxusszálló építése
Műemlékvédelmi szempontból a budapesti Gresham-palota után a szentesi Petőfi a legnagyobb szállodarekonstrukciós fejlesztés az országban.
[2009-07-27 11:55]
Határidők fogságában: jobb lenne betemetni a Széchenyi teret
Az EKF első néhány évének semmittevése miatt kell most tűzoltó munkát végeznie a régészeknek.
[2009-07-22 13:02]
Harc folyik a margitszigeti víztoronyért?
A víztorony nem „lesz”, hanem már negyed évszázada kiállítások helyszíne.
[2009-07-20 13:55]
Leszavazták a dobogókői rémálmokat
A korábban már napvilágot látott elképzelések szerint „üveghegy” épült volna az ország egyik legkedveltebb kirándulóhelyén, Dobogókőn.
[2009-07-20 09:37]
Változások lehetnek a pécsi Széchenyi tér felújításánál
Egy Árpád-kori templom alapjainak részletét és egy csontkamrát is találtak a régészek a Széchenyi téri feltárások közben.
[2009-07-20 09:01]
1 milliárdos fejlesztés jön Sopronban
1 milliárd forintos beruházással, s csaknem 600 millió forintos európai uniós támogatással megújul Sopron belvárosa.
[2009-07-17 09:49]
Megújulnak Szeged palotái
Idén a szegedi közgyűlés 400 millió forintos keretet fogadott el. Ez 5 városi tulajdonú bérház legsürgősebb beavatkozásaira elég.
[2009-07-13 15:22]
Mi lesz a tévészékházból? Az első változat elbukott
Lényegi elemeiben marasztalták el a Szabadság téri Tőzsdepalota rekonstrukciójának elvi építési engedélyezési terveit.
[2009-07-13 14:49]
Forgó kávézó lenne a margitszigeti víztorony tetején
A margitszigeti víztorony tetjén körbe forgó kávézót, éttermet és kilátót alakítana ki új üzemeltetője, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
[2009-07-13 14:04]
Újjáépítenék a nemrég lerombolt kúriát
Simaságon nemrég bontották le a barokk kúriát, vagy ahogyan a helybéliek nevezték, a púpos kastélyt.
[2009-07-13 12:24]
Eladná egyik legértékesebb ingatlanát az V. kerület
Egy éve tervezi az V. kerületi önkormányzat, hogy értékesíti több ingatlanát, köztük a Ferenciek terén álló Párizsi udvar.
[2009-07-09 08:28]
Katélybiznisz: a francia cég ütemtervéhez igazodik a kormány az átadásokkal
A "modern fényűzés" szabályai szerint alakítanák át azt a 10 magyar kastélyt is, melynek vagyonkezelői jogát most készül átadni a kormány.
[2009-07-08 15:18]
Európa legdrágább hídfelújítása a Margit hídé
Kinek az érdeke, hogy a Margit híd felújítási költsége bőven meghaladja a 2007-ben tervezett 13 milliárd forintot?
[2009-07-08 12:00]
Megújul a gödöllői Királyi Kastély hasonmása is
Pécel 500 millió forintot nyert el pályázaton a városközpont modernizálására.
[2009-07-08 09:53]
Hiller: a kastélyok üzemeltetéséről lehet tárgyalni
A kastélyok eladásáról nem, viszont a fenntartásukról, üzemeltetésükről lehet tárgyalni a Nemzeti Vagyonkezelővel.
[2009-07-07 12:29]
Bezár a 4 éve felújított Rudas
Hétfőtől 20 napon keresztül zárva tart a Rudas fürdő, melyet 2005-ben újítottak fel. Most 20 millió forintot kell költeni rá.
[2009-07-07 09:33]
Beton ömlött a török kori pincébe Pécsett
A kétszintes Kossuth téri parkoló kivitelezésekor a török kori pincerendszer egy részébe beton folyt az építkezéskor.
[2009-07-06 15:20]
Augusztus 20-tól tiltják le az autósokat a Margit hídról
Előreláthatóan augusztus 10-én kötik meg a szerződést a kivitelezővel a Margit híd felújítására.
[2009-07-06 11:07]
Egy kastély átadására már rábólintott a miniszter
Egy kastély átadására már rábólintott az OKM. A többi esetében azonban szakértői tárgyalásokra bízza az ügy rendezését.
[2009-07-06 08:07]
Sem Tokaj, sem a zsidónegyed nem veszélyeztetett
A VÖB 2011-re úgynevezett előrehaladási jelentést kért a tokaji és a budapesti helyszínről. Kritikus esetekben évente kérnek ilyet.
[2009-07-01 11:06]
Beton és arany: látványos szakaszához érkezett a gödöllői kastély átépítése
A mai napon megkezdődött a Gödöllői Királyi Kastély átépítésének legnagyobb szabású része, a felújítás negyedik szakasza.
[2009-07-01 09:50]
Bevásárlóközpont az ipartörténeti műemlékben
Tiltakozik a Fidesz és a Szögedi Védegylet a szegedi kendergyár épületének bontása ellen.
[2009-06-30 18:35]
Nem adhatók el az állami kastélyok
Sem az államnak, sem az MNG-nek nincs elegendő anyagi ereje, hogy ezekről az épületekről megfelelően gondoskodjon.
[2009-06-30 08:32]
Megújul a Kilenclyukú híd
Felújítják az idén 176 éves hortobágyi Kilenclyukú hidat.
[2009-06-29 18:41]
Megvan a pénz, megújulhat a Margit híd
A pénz előteremtésének köszönhetően a hónap végén eredményt hirdethetnek a kivitelezői pályázaton, s augusztus közepén megkezdődhet a híd felújítása.
[2009-06-25 14:28]
Meghiúsulhat a Margit híd felújítása
Havas Szófia MSZP-s képviselő jelezte, hogy a közgyűlésben nem fogja támogatni az ehhez szükséges 17 milliárd forintos átcsoportosítást.
[2009-06-24 13:31]
Elhelyezték a „Városliget kapuja” alapkövét
A projektben kerül felújításra a műjégpálya, s felépítik a II. világháborúban lebombázott épületszárnyat is.
[2009-06-24 12:15]
Szálloda vagy világörökség: mi legyen a Molnár János-barlanggal?
A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén olyan elképzelést támogatott, melyben nem szerepelt fürdőszálló építése.
[2009-06-17 13:14]
Hamarosan indul a soproni szállodaépítés
Több mint 8 milliárd forintos magánberuházással szállodát fognak építeni a soproni Rákóczi utcai egykori ruhagyár helyén.
[2009-06-11 15:26]
Miért kerül duplájába a Margit híd felújítása?
A fővárosnak plusz 15 milliárdot kell előteremtenie, azaz több mint kétszeresébe kerül a rekonstrukció, mint tervezték.
[2009-06-10 11:03]
Miért ilyen drága a Margit híd felújítása?
Mint néhány napja kiderült, a Margit híd felújítása többe fog kerülni a tervezett 15 milliárd forintnál.
[2009-06-03 09:19]
2,2 milliárdból újítják fel a tiszadobi Andrássy-kastélyt
Az 1800-as években épült kastély az észak-alföldi régió egyedi turisztikai attrakciója, kulturális rendezvényeinek központja lesz.
[2009-06-02 15:28]
Miért nem világították ki a Szabadság híd közepét?
Sokan meglepetten vették észre, hogy a fényív a híd közepén megszakad, ez a rész sötétbe borul.
[2009-05-29 15:08]
Felkapcsolták a díszkivilágítást: befejeződött a Szabadság híd felújítása
A hidat szombat reggel 9 órától éjfélig a tömegközlekedés mellett a gyalogosok és kerékpárosok használhatják.
[2009-05-29 08:33]
Csaknem egymilliárdért szépül meg Szerencs belvárosa
Újabb nagyberuházás indulhat Szerencsen a Norvég Alap pályázati támogatásának köszönhetően.
[2009-05-28 18:33]
Ősszel már építhetik a szegedi Árkádot
Miután a kendergyár áprilisban elköltözött, a terepet átveheti a kivitelező.
[2009-05-28 15:00]
Milliárdos felújítások indulnak Gödöllőn
Megújul Gödöllő főtere, a Szabadság tér, a Művészetek Háza épülete, valamint átalakítják a városi piac galériáját.
[2009-05-28 14:02]
„Romkocsma” lenne a Várbazárból
A napokban hasznosítási pályázatot írt ki a Várbazár épületegyüttesét kezelő Budavári Kht.
[2009-05-27 09:53]
1 forintért kellene kínálni a 103 éves szállodát?
Nem akadt jelentkező a csongrádi Erzsébet Szállóra. Az önkormányzat tavaly ősszel zárta be az évek óta veszteséges hotelt.
[2009-05-25 13:33]
Mi legyen a Móricz Zsigmond körtéri „Gombával”?
Újbuda Önkormányzata pályázatot írt ki a Móricz Zsigmond körtéri „Gomba” épületének távlati hasznosítására.
[2009-05-20 14:37]
Kalapot emel a tatai templom
A tatai Szent Kereszt templom sisakját leemelik a felújítás alatt.
[2009-05-06 17:19]
20 éves a piramis
A párizsi Louvre kezdetektől hatalmas ellenállást kiváltó piramisa épp húsz esztendeje, 1989 tavaszán nyílt meg a nagyközönség előtt.
[2009-05-02 13:34]
Apró titkok a fővárosban
Az Imagine Budapest most túrákon mutatja be a város kevésbé ismert arcát.
[2009-04-30 16:53]
Fantomváros lett Pest egyik legélénkebb kereskedőnegyedéből
Pest egykor legélénkebb és legizgalmasabb kereskedőnegyedét lakók és üzletek nélküli fantomváros váltotta fel.
[2009-04-27 14:19]
Kihaló vidéki belvárosok
A belvárosi sétálóutcán a járókelőket évek óta "kiadó" vagy "eladó" feliratok köszöntik az üres kirakatokban.
[2009-04-27 13:26]
Feltámad a dorozsmai malom
Harmadszor is újjászületett a 188 éves dorozsmai szélmalom.
[2009-04-22 16:18]
7 hazai uniós projekt került feketelistára
7 magyarországi uniós projektet tett „feketelistára” a Föld Barátai Európa és a Közép-Kelet-Európai Bankfigyelő Hálózat.
[2009-04-17 12:35]
/ 267
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak