[2009.07.12. 22:50]

Csak hitelt szeretett volna…

Nem állítjuk, hogy minden üzletkötő az alábbi történetben olvasható viselkedésformákat követi akkor, amikor a munkáját végzi. Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon sok tisztességes, a munkáját becsületesen végző alkusz tevékenykedik a pénzügyi szférában, de a megkérdezett – többnyire név nélkül nyilatkozó – jogászok és üzletkötők egyöntetű véleménye az, hogy sokkal nehezebb dolguk van azoknak, akik becsületesen próbálnak érvényesülni a havonta esedékes zárások között. Ágnest sajnos nem egy ilyen munkaerővel hozta össze a sors, pedig ő csak hitelt szeretett volna felvenni azért, hogy a fiának felépíthessen egy házat. A fiának, aki hacsak valami csoda nem történik, óriási adósággal vág neki az életnek. Csodára azért van szükség, mert a kézjegyével hitelesített okiratot nem írhatja már felül semmilyen törvény. Az, hogy hány igaztalan, persze ma már bizonyíthatatlan állítás vezetett addig, hogy ezeket az iratokat aláírja a pénzügyekben járatlan asszony, már – érdemben – senkit nem érdekel. "Nézze, nekem most nincs más választásom. Ha valaki nem segít rajtam, akkor a fiammal együtt az utcára kerülünk." – kezdi Ágnes, aki rezignáltan, indulatok nélkül osztja meg velünk nem mindennapi történetét.



…hogy építhessen a fiának egy szép házat

Ágnes és akkor még 16 éves fia a volt férje halálát követően költözött föl Budapestre. A fiú az édesapja után egy budapesti lakást örökölt. „Abban maradtunk Rolanddal, hogy építünk neki Dunaújváros mellett egy szép házat. Az örökölt lakást nem akartuk eladni, mert az Rolandé: ha felnő, gondoltam, tegyen belátása szerint. Mivel nem állt szándékunkban Budapesten maradni, azt beszéltük meg, hogy felveszünk egy jelzálog alapú hitelt, és az örökölt lakást megterheljük. A lakást kiadtuk volna albérletbe, és ebből a ház építésére felvett hitel egy részét is törleszthettük volna. Mivel Roland még kiskorú – és én önhatalmúlag nem rendelkezhetek az ő vagyona fölött –, a kerületi gyámhivatalból rendeltek ki egy jogi képviselőt, aki felügyelte Roland örökségét, és később jelen volt a hitel felvételéhez szükséges közjegyzői okirat aláírásánál is” – folytatja Ágnes, akinek egyik ismerőse ajánlotta a szóban forgó pénzintézetet.

Esze ágában sem volt életbiztosítást kötni…

Ágnes először telefonon kereste meg a bankot, ahonnan később egy üzletkötő személyesen kereste fel őt. Rövid egyeztetés után az ügynök tájékoztatta Ágnest: semmi akadályát nem látja annak, hogy megkapja a kölcsönt. Az üzletkötő aláíratott Ágnessel egy megbízási szerződést, amelyben a felvenni kívánt összeg 0,5 százalékában határozta meg saját jutalékát. Ágnes összesen 13,5 millió forintot vett föl, ennek nagyjából a fele szabad felhasználású, a másik része pedig lakáscélú hitel volt. Az üzletkötő, akivel Ágnes megkötötte a hitelről szóló megbízási szerződést, egyetlen alkalmat leszámítva soha többet nem jelentkezett. A bank embere továbbajánlotta Ágnest egy másik üzletkötőnek, így a banktól érkező férfi helyét egy biztosítási ügynök, egy hölgy vette át. Erre azért volt szükség, mert később Ágnessel két életbiztosítással kombinált szerződést írattak alá úgy, hogy az asszonynak esze ágában sem volt biztosítást kötni. „Erre úgy beszélte rá az üzletkötő, hogy azt állította, csak biztosítással együtt érvényes a hitel” (ez igaz, de csak egy, nem pedig két, és főleg nem befektetéssel kombinált biztosításra). Mivel Ágnes addigra az üzletkötő biztatására („nyugodtan megteheti a további lépéseket, hiszen a két beterhelt ingatlan értéke bőven meghaladja a felvenni kívánt összeget”) már letette az előleget a megvásárolni kívánt – egyébként felújításra szoruló, és eredeti állapotában lakhatatlan – házra, az utasítást követve elment a pénzintézettel együttműködésben álló biztosító orvosához, aki az egészségi állapotára hivatkozva magasabb biztosítási összeget állapított meg. Persze az üzletkötő ezt a kifogást is kiválóan kezelte, azt mondta Ágnesnek: aggodalomra semmi ok, menjen el szépen egy másik orvoshoz, és ha jobb orvosi leleteket „produkál”, akkor majd a biztosítás összegét csökkentik, és a hitelt ennek megfelelően átütemezik. Ágnes fel is keresett egy magánrendelőt, ahol az eredményei láttán az orvos csak annyit fűzött hozzá a történtekhez: Ágnes vérnyomásával semmi baj sincs, viszont egyáltalán nem csodálkozik a korábbi leleteken: a biztosítóknak érdekük, hogy minél rosszabb eredmény szülessen.

„Azt kérte, gyorsan írjam alá…”

„A közjegyzői okirat aláírása előtt pár héttel be kellett fizetnem 90.000 forintot. Ezt nagyon furcsának találtam, kérdeztem is a hölgytől, miért van az, hogy még hitelt nem kaptam, és már fizetnem kell. Azt mondta, a biztosítás miatt van rá szükség, ne aggódjak…” – idézi fel a történteket Ágnes. A szokatlan eljárás további fordulatokkal szolgált, de Ágnes a kiszolgáltatott helyzetében (a másik házra már letették az előleget) nem tudott mást tenni: bízott az üzletkötőben.

„Néhány nappal ezután, az esti órákban, a hölgy megjelent a lakásomon, és azt állította, hogy a fia véletlenül eláztatta a hitelemhez szükséges dokumentumaimat. Azt kérte, gyorsan írjam alá a nyomtatványokat, különben nem kapok kölcsönt, mert reggelre le kell adnia a papírokat” – folytatja Ágnes, aki jelezte, hogy nem szívesen teszi ezt, hiszen gyermeke tulajdonáról van szó, és nem szeretné, ha baj lenne.

Nem sokkal később a közjegyzői okiratot is szignózták az érintettek. „Mivel a kiskorú gyermek tulajdonát terheltük meg a jelzáloghitellel, a gyámhivatal kirendelt ügyvédje is jelen volt, nem talált kivetnivalót a szerződésben. Tudtam, hogy a 100-120 ezer forint törlesztése nem fog gondot okozni, így a jogi képviseletben és az átütemezési lehetőségben bízva én is aláírtam a papírokat” – mondja Ágnes.