HUF hírek
Sötét fellegek gyülekeznek devizánk felett
Makroadatokban szegény volt a mai nap, de a befektetők hangulata enélkül is elromlott. És bár a svájci frankot továbbra is 180 alatt vesztegetik, az euróval szemben korántsem ilyen jó a helyzet.
[2009.11.20. 16:40]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
9 ezer forintért kínál bérlakásokat Kaposvár

[2009.07.03. 14:12]

Kaposvár önkormányzata még 2001-ben döntött arról, hogy a Széchenyi-terv segítségével fecskeházat épít. A tervet most sikerült megvalósítani, mivel az állam nem támogatta az elképzelést, s így az önkormányzatnak saját erejéből kellett megvalósítania. A munkába helyi vállalkozásokat vont be.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A program keretében 283 millió forintos beruházással augusztus végére 30 bérlakás épül fel olyan fiatalok számára, akik lakáscélú előtakarékosságot vállalnak, hogy a későbbiekben maguk tudják megoldani a lakhatásukat. Ugyanakkor ilyen kötelezettség vállalása nélkül is jelentkezhetnek főiskolára, egyetemre járó házaspárok is.

A lakások 5 évre vehetők használatba, illetve a nappali tagozatos hallgatók esetében a hallgatói jogviszony végéig. Az egyszobás, összkomfortos lakások bérleti díja 9 ezer forint lesz. Az előtakarékosság összege a lakások alapterületétől függ, de átlagosan 28 ezer forintot tesz ki. A bérlakásokra az önkormányzat népjóléti igazgatóságán kell benyújtani a pályázatot az érdeklődőknek.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint a devizahitelesek helyzetén csak rontana a jegybank szigorítása?
Igen
Nem
Nem tudom