HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[2010.03.19. 16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Nem adhatók el az állami kastélyok

[2009.06.30. 08:32]

Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának (MNG) igazgatója a minap úgy vélekedett, hogy ingatlanspekulációra készülő társaság állhat a tervezett kastélyhasznosítás mögött, melyben 10 kastély vagyonkezelői jogát adná át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV). Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke viszont úgy nyilatkozott a távirati irodának, hogy sem a magyar államnak, sem az MNG-nek nincs elegendő anyagi ereje, hogy ezekről az épületekről megfelelően gondoskodjon. Az örökségvédelmi törvény szerint viszont állami tulajdonból nem adhatók ki ezek a műemlékek.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Tátrai Miklós, az MNV vezérigazgatója június 15-én írt levelében kérte Hiller István kulturális miniszter hozzájárulását az acsai Prónay-, a soponyai Zichy-, a bajnai Sándor-Metternich-, a gyulai Almássy-, a tatai Eszterházy-, a dégi Festetics-, a füzérradványi Károlyi-, a lovasberényi Cziráky-kastély, valamint az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim- és a fertőrákosi püspöki kastélyegyüttes piaci alapú hasznosításához.

Az MNV olyan befektetőket keres, akik a KÖH szempontjai szerinti helyreállítást, illetve funkciókat valósítanák meg az épületekben. Varga szerint az érintett kastélyok egy része nincs rossz állapotban, miközben vannak az állam tulajdonában valóban rossz állapotú kastélyok. Mezős szerint viszont a felújítások ellenére sem megfelelő a helyzet az épületeknél. Példaként említette a bajnai kastélyt, melynek csak a kert felőli homlokzatát és a tetőszerkezetét újították fel, míg a füzérradványi és a gyulai kastély sürgős felújításra szorul. Amennyiben sikerül befektetőket találni a kastélyok hasznosítására, az csak a KÖH szigorú felügyeletével történhet, hiszen a hivatal szakhatóságként felügyelni fogja ezeket a beruházásokat – tette hozzá Mezős.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak