|
Kóka: támogatják az adótörvényeket
[2009.06.29. 09:47]
A mai napon az SZDSZ képviselőcsoportja úgy döntött, hogy támogatja az adórendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot – jelentette be Kóka János frakcióvezető. Az SZDSZ fővárosi választmánya jelentős többséggel, határozatban utasította el a vagyonadó jelenlegi formáját, s ezt kérték a párt parlamenti frakciójának tagjaitól is.
A döntést Kóka azzal indokolta, hogy jövőre 250 milliárd forinttal, 2011-től pedig – az SZDSZ módosító indítványának elfogadásával – újabb 150 milliárd forinttal csökken az adófizető polgárok és a vállalkozások adóterhe.
Az országos tanács véleménynyilvánító jellegű szavazásán ugyanakkor elsöprő többséget kapott a vagyonadó jelenlegi formájának elutasítása. Borúzs András, az SZDSZ budapesti elnöke arra figyelmeztette levelében Kókát, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül az SZDSZ két fontos testületének egyértelmű és világos üzenetét. A frakcióvezetőnek írt levél szerint nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy súlyos szakmai érvek felsorakoztatásával Csillag István szakértői elemzést készített, mely szerint a törvényjavaslatot még akkor sem szabad megszavazni, ha esetleg a kormány néhány szabaddemokrata módosító javaslatot elfogad. Borúzs szerint nem állja meg a helyét Kóka Jánosnak az a többször megfogalmazott érvelése, miszerint a vagyonadó a válságkezelés része. Úgy véli, a széles közvélemény számára is egyértelmű és világos, hogy a vagyonadónak a kormány által tervezett módon történő bevezetése nem tartozik a közvetlen válságkezeléshez. Ráadásul, mint fogalmazott, jó okuk van feltételezni, hogy az adónem még azelőtt szűnik meg, hogy a költségvetés egyetlen forintot látna belőle.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|




