|
Külön hidat építenek a bringásoknak
[2009.06.24. 19:52]
Külön kerékpároshíd épül az M5-ös autópálya domaszéki lehajtójánál, mert annak tervezésekor megfeledkeztek a biciklisekről – számolt be a delmagyar.hu.
474 millió forintos pályázati forrásból, összefogva építkezik Mórahalom, Ásotthalom és Domaszék. Pénteken ünnepélyesen átadják az első, Domaszék és Mórahalom közötti, 8500 méteres szakaszt. Közös pályázatot nyújtottak be a települések az autópályától Domaszékig, illetve a Mórahalom és Ásotthalom között megépítendő két méter széles kerékpárútra is; várhatóan jövő őszre készül el a két szakasz. Előbbi 2050, utóbbi 6300 méter hosszú. A pályázat összege 10 százalék önerővel együtt bruttó 240 millió forint.
De hogy „összeérjen" Szeged és Ásotthalom, meg kell épülnie a várostól az autópályáig tartó szakasznak is. Ez okozza a legnagyobb fejtörést az M5-ös autópálya lehajtója miatt, ennek a tervezésekor ugyanis kifelejtették a kerékpárutat. „Hát, ez így alakult” – indokolta Borbolya Erzsébet tervező, a Delta-Terv Kft. ügyvezetője, ám szerinte a kerékpáros közlekedés csak az elmúlt két-három évben kapott nagy hangsúlyt, az autópályát viszont 2005 decemberében adták át. Mivel fő közlekedési útvonalról van szó, a felüljáró kanyarodósávjaiból nem lehet „kimetszeni" a bicikliutat. A Bajai út tervezett rehabilitációja kínál megoldást: 2011-től megerősítenék, 11 és fél tonnás teherbírásúvá alakítanák. Ekkor készülhetne el – pályázati pénzből – a Szeged és a felüljáró közötti rész. Könnyűszerkezetes, külön kerékpároshíd épül az autópálya fölött, a Bajai út régi nyomvonalán. A bicikliút a tervek szerint Szeged felől a Maty-ér oldalában halad, majd a benzinkútnál LED lámpákkal, védőszigettel kijelölt részen keresztezi az 55-öst. A lehajtó után pedig ismét visszatér a Bajai út másik oldalára – vázolta a jövő héten benyújtandó terveket Borbolya Erzsébet.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




