HUF hírek
Sötét fellegek gyülekeznek devizánk felett
Makroadatokban szegény volt a mai nap, de a befektetők hangulata enélkül is elromlott. És bár a svájci frankot továbbra is 180 alatt vesztegetik, az euróval szemben korántsem ilyen jó a helyzet.
[2009.11.20. 16:40]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Első lakás: akár 49 százalékkal is csökkenhet a hitel költsége Romániában
Keleten a helyzet változó

[2009.06.16. 18:17]

A román kormány elfogadta az Első Lakás Program gyakorlatba ültetésének szabályzatát. Euró alapú kölcsönnél legfeljebb 5,28, lej esetében pedig 13,3 százalékos kamatot kell fizetni.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Gondolnak rájuk

Összességében egymilliárd eurós, hitelfelvevőként maximum 60 ezer eurós (17 millió forint) állami garanciavállalás mellett június 20-ától igényelhető Romániában kedvezményes euró vagy lej alapú banki hitel első lakás vásárlása esetén. A programba a bukaresti kabinet valószínűleg mindösszesen 5-6 bankot fog bevonni, holott lapunk információi szerint 21 bank közel 30 hitelkonstrukcióval jelentkezett már eddig az állami programra. A pénzintézeteknek országos lefedettséggel kell rendelkezniük, továbbá tilos idő előtti visszafizetés esetén többleti jutalékot felszámolniuk, ugyanakkor a szerződés nem tartalmazhat olyan záradékot sem, amely lehetővé teszi a bank számára a szerződés későbbi, önkényes módosítását. Eszerint euróban felvett kölcsön esetében legfeljebb 5,28, lejben történt hitelkérés esetében pedig 13,3 százalékos kamatot számolhatnak majd fel azok a bankok, akiket Bukarest e hó közepéig kiválaszt programjához.

A kérvényezett hitel legalább 5 százalékos önrészével rendelkeznie kell a hitelfelvevőnek is, azaz 60 ezer eurós, maximum 30 évre felvett kölcsön esetében havonta 316 eurót (89 ezer forintot) kell majd visszafizetnie a programba beszállóknak. Ellenben az a román állampolgár, aki 60 ezer eurónál nagyobb összegért szeretne első lakásához hozzájutni, annak a különbözetet az előleggel együtt kell majd kifizetnie. A leghosszabb, vagyis 30 éves visszafizetési időtartamra 60 ezer eurós hitelt kérők számára az előleg 3 ezer euróra (841 ezer forintra) fog majd rúgni. Az 57 ezer eurós hitel lehívásához az igénybe vevőnek legkevesebb havi 714 euró (200 ezer forint) jövedelemmel kell rendelkeznie.

„Persze az államilag garantált összeget meghaladó értékű lakások is vásárolhatók a programon belül. Ha valaki 60 ezer eurónál drágább lakást szeretne, akkor az 5 százalék, vagyis a 3 ezer euró mellett a lakás ára és az államilag garantált összeg közötti különbözetet is ki kell majd fizetnie előlegként. Például egy 100 ezer eurós (28 millió forint) lakás esetében az előleg 43 ezer euró (12 millió forint), vagyis a 3 ezer euróhoz, amely a 60 ezer eurónak az 5 százaléka, hozzáadódik a 60 ezer és a 100 ezer különbözete, vagyis a 40 ezer euró (11 millió forint). A hitelt kérőnek továbbá kötelessége legalább 5 évig megtartani a lakást” - magyarázta Emil Boc miniszterelnök.



A bankokat érintő legfontosabb kormányzati kitételek a kamatokra vonatkoznak. Az euróban felvett hitelkamat értékének kiszámítását az EURIBOR (3 hónapos periódus) alapján végzik, amelyhez hozzáadódik a bank legfeljebb 4 százalékos adaléka. A lejben felvett kölcsön esetében a kamatot a ROBOR függvényében számítják ki, amihez a bank 2,5 százalékot adhat hozza. Így az euróban felvett hitelekre maximum 5,2 százalékos kamatot kell fizetni (mivel az EUROBOR 1,268 százalékon áll), a lejben felvett hitelre pedig 13,3 százalékot, mivel a ROBOR három hónapos periódusra meghatározott aránya jelenleg 10,83 százalékos. „A kamatok jelenleg ezen a szinten állnak, a bankok azonban alacsonyabb kamatot is kérhetnek. A program gyakorlatba ültetése szabályzatának a Hivatalos Közlönyben való kihirdetése után hét nappal kezdhetik megtenni a bankok ajánlataikat. A legkisebb kamatot kérő bankok pedig részt vehetnek a programban” - fejtette ki Emil Boc.

A miniszterelnök arra is rámutatott, hogy az állami garancia mellett igényelhető hitelköltségek jóval alacsonyabbak lesznek majd a mindenkori kamatlábak korlátozásával. „Egy jelen pillanatban felvett 50 ezer eurós (14 millió forint), 25 évre szóló hitelre 81 ezer eurós (23 millió forint) kamatot kell jelenleg visszafizetnie az igénylőnek, a programon belül a kamat összege azonban sohasem haladhatja majd meg a 41 ezer eurót (11 millió forint). Egy ugyancsak 25 évre, a programon kívül felvett 55 ezer eurós (15 millió forint) hitel kamata jelenleg 90 ezer euróba (25 millió forint) kerül, a program keretében azonban csupán 45 ezer euróra fog rúgni ez az összeg. 60 ezer eurós, 25 éves lejáratú hitel esetében a kamat ma 98 ezer euró, az Első Lakás Programon belül viszont csupán 50 ezer (14 millió forint) lesz. A bankoknak tehát érdekében áll majd bekapcsolódni a programunkba, mivel júniustól már nem kell a hitelnyújtási kockázatot is felvállalniuk, ezt ugyanis a garanciavállalással megtesszük helyettük mi, azaz az állam. Így az euróban felvett hitelek költségeit a program segítségével akár 42-49 százalékkal is csökkenteni lehet majd.”

A program hibái

Keleti szomszédunk Első Lakás Programjának számos részlete azonban nem egyértelmű: a törvényből például nem derül ki, hogy mi történik akkor, ha fizetésképtelen lesz a lakásvásárló. Maradhat-e a lakásában, ha igen, akkor meddig; mi lesz a már befizetett pénzével stb., de az sem világos, hogy pontosan kik folyamodhatnak ehhez a hitelhez, csak lakást vásárlók, vagy házat építők is. Gheorghe Pogea pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban önmagának is ellentmondott a programot bejelentő sajtótájékoztatón.

Az állam 60 ezer eurós összegig garantál. Több romániai szakember számításai szerint azonban egy ekkora banki kölcsön felvételéhez minimum havi 2000 eurós (560 ezer forint) jövedelemmel kell rendelkeznie az igénylőnek, amit nagyon kevesen tudnak felmutatni, mivel rengeteg magáncég papíron minimálbérrel fizeti alkalmazottait, az ezen felüli juttatásokat pedig a bankok nem tudják beszámolni. Tetézheti a bajt, hogy a gazdasági válságból még Románia sem lábalt ki, illetve az építkezések is teljesen leálltak, sőt a lakásárak zuhanása pedig további óvatosságra intette a bankokat. Ami viszont az Első Lakás Program indulásától függetlenül jó hír a hitelt felvenni készülők számára, hogy érződik a központi bankok közbelépése és a bizalom növekedése a világpiacon, a kamatok történelmi alacsony szinten vannak Romániában.

Szalay Rita

Hozzászólok a cikkhez!  
h i r d e t é s

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
Szavazás
Ön szerint a devizahitelesek helyzetén csak rontana a jegybank szigorítása?
Igen
Nem
Nem tudom