|
Nagyszabású ingatlanüzlet: egész falut kell venni
[2009.05.15. 11:55]
Vevőre talált egy 21 házból és egy udvarházból álló angliai falu: Linkenholt. A települést egy az egyben hirdették meg 23 millió fontért (7,4 milliárd forint) – derül ki a deluxe.hu cikkéből.
Elkelt egy képeslapra kívánkozó angol kistelepülés, Linkenholt, amely mintegy 110 kilométerre fekszik Londontól nyugatra. A falut 21 ház, egy udvarház, a brit sporthagyományoknak megfelelően egy krikettpálya és a hozzá tartozó klubház alkotja, amely kétszer akkora, mint a „városháza”, a bolt pedig az egyik ház szobája.
![]()
Falu nagykeráron
forrás: deluxe.huA települést hatszáz hektár termőföld, valamint 170 hektár erdő övezi, az egész terület azonban – kivéve a XII. századi templomot – egy nagyobb földbirtok része, amelyet márciusban hirdettek meg. A települést eladó ingatlanügynök a vevővel kötött megállapodás értelmében nem számolhatott be a vásárló kilétéről, és a kialkudott pontos vételárról sem. Egyes források szerint ez az összeg 21 és 25 millió font (6,7 milliárd és 8 milliárd forint) között mozog. Az ott lakók mind bérlők, akik az eladást követően is otthonaikban maradhatnak. A helyiek ahhoz is ragaszkodnak, hogy a leendő tulajdonos ne változtasson a falu arculatán.
Kapcsolódó cikkek:
Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|





