HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[2010.03.19. 16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Unják már az új áruházakat Kecskeméten

[2009.04.30. 15:14]

Kecskeméten az Izsáki úti kórház és a Bácsvíz Zrt. irodaháza környékén lakók gyakran fogják a fejüket a különböző építkezések miatt – számolt be a baon.hu. Most egy Lidl épül a legendás Benkó-villa helyén. A telken 1,5 évtized alatt két épületet bontottak el: először a villát, mely a Bácsvíz akkori igazgatójának tulajdona volt, majd a helyén felépített házat.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A szomszédok a por és a zaj miatt panaszkodnak, ráadásul a munkások szombat-vasárnap is dolgoznak. Az egyik szomszéd kertjébe még az építési törmelékből is jutott, ami megrongálta az egyik melléképületet is. A lap úgy tudja, az ügyben a tulajdonos birtokvédelmi eljárást kért a város jegyzőjétől.

A polgármesteri hivatal építéshatósági csoportjánál járt utána a lap az ügynek. Az említett telekre jogerős bontási engedéllyel már korábban rendelkezett a kérelmező, ugyanakkor építésiengedély-kérelem eddig még nem érkezett – mondta el Szabó István csoportvezető.

Az építkező Lidl az áruház méretével és a várható nyitással kapcsolatos kérdésekre csak annyit reagált, hogy céljaik között szerepel az üzlet mielőbbi megnyitása, azonban a nyitás időpontját a kivitelezési munkák, valamint a szükséges engedélyek megléte határozza meg. „Standard épületeket építünk, áruházaink alapterülete hasonló” - közölte a diszkontlánc.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak