HUF hírek
Hatodik hete erősödik a forint
Az ünnepi hangulatban 264 alá ereszkedett az euró árfolyama, de a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is erősödött.
[2010.03.16. 16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Egyelőre keveset buktak a magyarok Romániában

[2009.04.16. 12:46]

A lakáspiaci keresletet Romániában a 2007-es EU-csatlakozás előtt hajtotta fel a külföldiek érdeklődése. A főképp brit, ír és holland kisbefektetők révén Bukarest egyes részein egy-két év alatt 150 százalék emelkedtek meg a lakásárak. Pedig sokan figyelmeztettek, hogy túlértékeltek az ingatlanok – olvasható az [origo]-n.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az ezredfordulón a román lakásárak még a magyarországi felét-kétharmadát tették ki. Tavaly májusban viszont egy bukaresti lakosnak 7 havi fizetésébe került egy négyzetméternyi terület megvásárlása egy átlagos fővárosi ingatlanban, míg Magyarországon ugyanehhez 1,4 havi fizetés kellett a romániai Unicredit szakértői szerint.

Jelenleg azonban már gyakran fél évbe is telik, mire sikerül egy lakást eladni a román piacon, s akkor is csak jelentős árengedménnyel. Egy év leforgása alatt a háromszobás használt lakások piacán az árak 45-48 százalékkal zuhantak Bukarest négy városrészében – derült ki a Ziarul Financiar gazdasági lap adataiból.

Bukarest
Bukarest

Átlagosan 34 százalékos árcsökkenésre került sor Bukarestben mostanra. Nagyobb esés a külső kerületekben következett be, ugyanakkor olyan városrész nincs, ahol emelkedtek volna az árak. Az áresés igen erősen érintette a tömblakásokat, ahol 30-40 százalékkal csökkentek az árak, de akad ahol megfeleződtek.

Ugyanakkor a kisebb városokban és a vidéki turizmusra alkalmas falvakban, így Székelyföldön mindössze 5-10 százalékos visszaesésre került sor. Ahol pedig a tulajdoni viszonyokat a telekkönyvezéssel rendezték, még 10 százalékos drágulás is bekövetkezhetett. A magyarok elsősorban Erdély magyarlakta vidékein voltak aktívak. Akik Székelyföldön hegyvidéki üdülőingatlanokat vásároltak még kis nyereségre is számíthatnak.

Ugyanakkor azok a nagyobb cégek, amelyek Kolozsváron és Marosvásárhelyen vettek kereskedelmi ingatlanokat és beltelkeket spekulációs célból, elég jelentős veszteségeket szenvedtek el. Egyes előrejelzések szerint még 20-30 százalékos áresésre kerülhet sor, s a krízis sokáig kitart, tekintve, hogy nem egészséges piaci fejlődés előzte meg, illetve csak néhány hónapja kezdődött.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak