[2009.04.14. 19:36]

Rossz hazai örökség

A távfűtés a legtöbb európai országban sikertörténet, nálunk kétmillió ember számára kényszer. A Levegő Munkacsoport szerint a távfűtés versenyképességét több tényező akadályozza:

• a lakossági gázárak hosszú ideje tartó támogatása,

• a kapcsolt energiatermelés támogatásának és a vásárolt hő árának anomáliái,

• a fűtési rendszerek és az épületek lassan haladó korszerűsítése,

• a szociális bérlakáshálózat hiánya.

Magyarországon a földgáznak túl nagy a súlya a primer energiahordozók között, pedig ma már az az cél, hogy csökkentsük a földgáztól való függőségünket, elég csak az orosz energiapolitikát megnéznünk, vagy az orosz-ukrán kapcsolatok kettősségét megszemlélnünk. Az energiahordozók drágulása miatt növekszik az energiahatékonyság és az energiatakarékosság jelentősége az Európai Unióban is.

Versenyhátrány a gázártámogatások miatt

Az előző rendszerből örökölt, pazarló módon működő hatalmas távhőrendszerek rendkívüli mértékben megterhelik a panelépületek lakóit és a közintézményeket. A gázvezetékek kiépítésének és a lakossági gázáraknak indokolatlan arányú támogatása leküzdhetetlen versenyhátrányt jelent a távfűtésnek. Mindez értelemszerűen rontja a távfűtés pozícióját. A kompenzáció nem ösztönözi az energiamegtakarítást, ráadásul a kompenzáció összege évről évre csökken, ezért a szociálisan támogatott lakossági rétegnél jóval magasabb az árnövekedés üteme, mint a nem támogatott rétegnél. A piac törvényszerűségeit figyelmen kívül hagyó lakossági gázár fenntartására százmilliárdokat fordított eddig az állam, míg Nyugaton éppen a távfűtést preferálják, a skandináv országokban ma a lakások több mint felét távhővel fűtik.

2008-ban négy alkalommal emelték a lakossági gázárat, a növekedés 28,8%-ot tett ki, így egy év alatt az energiaimport-számla éves növekménye 500–600 milliárd forintra becsülhető. 2007-ben az állami hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez 81 123,3 millió forint volt. A Levegő Munkacsoport szerint „fel kell hagyni a jelenlegi pazarló használat konzerválásával, vagyis az energiaszámlák normatív vagy szociális alapú támogatásával. A lakókat támogassuk, ne az energiafogyasztást! Emellett a családi pótlék, a nyugdíj emelésével, a bérek túladóztatásának megszüntetésével kell a szociális problémákat kezelni.”



Korszerűsítési stratégia kellene

A távfűtés a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozik, ezért minden településnek ki kellene dolgoznia a saját energetikai stratégiáját, beépítve az integrált városfejlesztési stratégiájába. Meg kell vizsgálni településenként, hogy a visszafejlesztés, a bővítés vagy egy új rendszer kiépítése lenne a célravezető. A lakótelepek jövőjével kapcsolatban ugyanis nincs konszenzus. Egyes szakemberek szeretnék az összes panelépületet földdel egyenlővé tenni. Egy évtizeden belül egyes lakótelepek vagy azok részei (például a magasházak) elnéptelenednek, megérnek a lebontásra. Német tapasztalatok azt mutatják, hogy érdemes a magasabb házakat 3–4 szintesre lebontani, amihez már nem kell lift.

1400 milliárd forintra becsülik a korszerűsítés költségét 820 ezer lakótelepi lakással számolva, amelyből 650 ezer van a távfűtésbe kapcsolva. (A szegedi és dunaújvárosi mintaprojektek tapasztalatai alapján mintegy kétmillió forintért lehetne egy átlagos lakást és a közös szerkezeteket úgy felújítani, hogy a lakás havi rezsije érezhetően csökkenjen.) Évente legalább 100 milliárd forintot kellene 10-15 éven át folyamatosan biztosítania a költségvetésnek ahhoz, hogy megszűnjön a túlzott energiafüggőségünk, a költségvetés egyensúlyát veszélyeztető, pazarló energiahasználat – számol a Levegő Munkacsoport. 2001 óta 190 ezer lakásra mintegy 34 milliárd forintot költöttek, ahol valamilyen energetikai korszerűsítést végeztek.