HUF hírek
Igazi szenzáció a forintpiacon
Görög hírek és az amerikai jegybank is segítette a forint erősödését, a svájci frank azonban másfél éves csúcsra erősödött az euróval szemben.
[16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Teljesen új terv is befuthat a Gyulai Várfürdőre

[2009.04.01. 17:48]

Várhatóan nem egy, hanem két és félmilliárd forintból fejlesztik a Gyulai Várfürdőt. Ha minden a tervek szerint alakul, a gyulaiak plusz forrásokat tudnak szerezni, amelyhez komoly önerőt társítanak – tudósított a beol.hu.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Perjési Klára polgármester a szerdai sajttájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt hónapok vitái ellenére — melynek végére, úgy látszott, hogy pont kerül a Kovacsics Imre által előterjesztett terv beadásával —, akár egy teljesen új terv is befuthat. A határidő várhatóan szeptemberben jár le, ekkora kellene ugyanis aláírni a márciusban beadott projekt szerződését.

— Az egymilliárdos fejlesztés mellett lehetőség nyílt egy egyedi projektre, ezért pénteken rendkívüli testületi ülésen döntünk arról, hogy pályázatot nyújtunk be egy összesen 2,5 milliárdos programra. Ehhez országos tervpályázatot írunk ki. Az új fejlesztéshez 750 millió forintos önerőt biztosít a város, ezt a kötvénykibocsátás terhére tesszük — fogalmazott a polgármester.

Szeptemberig lebonyolítanák az országos tervpályázatot is. Mindez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a már elutasított, Laczó Szabolcs és Gulyás Zoltán által fémjelzett, Csikós Mihály tervezte elképzelések újra előtérbe kerülhetnek.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak