|
Jobban működik az elektronikus árverés
[2009.03.26. 19:22]
Megélénkült az APEH árveréseinek forgalma az elektronikus licit egyre szélesebb kiterjesztésével. Az érdeklődés hatására magasabb áron kelnek el ingó és ingatlan javak is – olvashatjuk a bama.hu összefoglalójában.
Míg korábban – kimondva-kimondatlanul – egy szűk, agresszív réteg volt az APEH árveréseinek rendszeres látogatója és haszonélvezője – az elektronikus árverések bevezetése nemcsak a licitálók körét bővítette, hanem az árverési bevételeket is jelentősen megnövelte. A dél-dunántúli régióban tavaly még vegyes volt a kép, a hatszáz árverés valamivel több mint egytizede volt elektronikus, azonban az idei adatok már változatosabb képet mutatnak. Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának tájékoztatása szerint az első negyedévben negyven ingatlanárverést tartottak, amelynek tíz százaléka volt elektronikus.
Az adóhivatal illetékese szerint az elektronikus licitek bevezetése komoly áttörést hozott az árverési gyakorlatban. Míg a hagyományos, személyes részvételhez kötött árveréseken az ingóságok becsértékük – a törvényi minimumként elfogadott – egynegyedén keltek el leggyakrabban, az elektronikus licitek eddig jóval magasabb értékeket hoztak. Utóbbi esetében eleve úgy határozták meg, hogy csak a becsérték 50 százalékáig mehet lefelé a licit, és a gyakorlat azt mutatja, hogy néha a becsérték fölé emelkedik az adott tétel ára. Egy ingatlanárverésen érvényes ajánlatnak a becsérték 65 százalékát, lakóingatlannál a 75 százalékát elérő licitösszeg minősül. A jelentkezőknek az ingatlan becsértékének 10 százalékát be kell fizetniük az adóhatóság által megjelölt számlára, amit a nyertesnél beszámítanak a vételárba, a többi licitáló pedig visszakapja. A vételárat az értesítéstől számított 8 napon belül kell megfizetni, ingatlan esetén az adóhatóság 60 napig terjedő halasztást adhat.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|




