|
Akadozó szélkerekek
[2009.03.20. 16:54]
Gázkrízis idején fűhöz-fához kapkod az ország, a zöldenergiák vitorlába fogása mégis akadozik. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal adatai szerint minden második esetben probléma, hogy az önkormányzat nem engedi a szélkerék felállítását – olvasható a Sonline.hu összefoglalójában.
A Balaton keleti medencéjéhez közel, Nagyberényben is szélerőműpark-álmot dédelgettek a beruházók hat évvel ezelőtt. Húsz, egyenként száz méter magas, negyven méter átmérőjű lapáttal rendelkező építményt kívántak építeni 25-35 éves energiatermelésre. Szentpéteri László polgármester a lapnak elmondta: nem kapták meg a létesítési engedélyt, amiben az energiahivatal az állam nevében rögzíti: meddig és mennyi áramra vevő, pedig a több száz hektáros területre módosította a rendezési tervet a település. Mindehhez ma már a Balaton-törvénynek is lenne némi szava.
Göllében szintén hatéves az önkormányzat – a régióban is egyedülálló – terve. A 20 milliárd forint értékű szélerőmű-parkhoz minden engedély megvan, egyet kivéve, a kvótáról szólót. A 25 darab 2 MW-os berendezés évi 40 ezer ingatlant látna el árammal. A Hárskúti Megújuló Energia Központ Kft. kapta a jogerős építési engedélyt. Radzik Károly ügyvezető igazgató szerint a Magyar Energia Hivatal koncepciót váltott, és két éve nem ad ki új engedélyt, mert pályázatot fog kiírni, addig viszont egy kapavágást sem tehetnek. Pályázni természetesen fognak, de legjobb esetben is egy év múlva lehet engedélyük. Az erőműparkok ma döntően az északnyugati országrészben vannak, és 105-110 MW szélenergiát adnak el az államnak évente. Radzik Károly szerint ennek nagyjából tízszerese érhető el reálisan Magyarországon.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|






