HUF hírek
Hatodik hete erősödik a forint
Az ünnepi hangulatban 264 alá ereszkedett az euró árfolyama, de a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is erősödött.
[2010.03.16. 16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Jövő héten indul a siklósi termálfürdő építése

[2009.02.19. 13:38]

A tervezettnél ugyan néhány héttel később, de befejeződtek a régészeti feltárások a siklósi termálberuházás területén, így már kitűzhették az alapok pontos helyét. A földmunkák és az alapozás pedig hétfőn meg is kezdődhet – számolt be cikkében a Dunántúli Napló. A tervek szerint 2010 májusára állna a 2,4 milliárd forintból felhúzott fürdő.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A munkálatok megkezdését csak az akadályozhatja meg, ha az elkövetkezendő napokban nagy mennyiségű hó hull, vagy mínusz 15 fok alá esik a hőmérséklet – mondta el a lapnak György Zoltán, a kivitelező Aquaplus Kft. ügyvezető igazgatója. A kivitelező egyébként üzemeltetője is lesz a fürdőnek: 25 éven keresztül működteti a létesítményt, s ezen idő alatt 800 millió forintos díjat fizet a városnak. A beruházás 2,4 milliárd forintos költségét a város kötvénykibocsátással teremti elő.

A komplexum 4 szintes lesz, s több mint 5 ezer négyzetméteres, melyben 1600 négyzetméternyi vízfelület található majd. Hideg és meleg vizes medencéket, élmény- és gyermekfürdőket is kialakítanak, ezen kívül több sportpálya és parkoló is része lesz az építménynek. Egy hazánkban egyedülálló élményelem is megépülne a fürdőben, amiről azonban a szükséges hatósági engedélyek megszerzése előtt nem kívánt nyilatkozni a kivitelező.

A fürdő építésével egy időben a malom helyére tervezett szálloda kivitelezését is megkezdi a társaság: a 44 szobás, négy csillagos hotel szintén jövő májusra készül el, a mintegy 1,1 milliárd forintos beruházáshoz 319 millió forint uniós támogatást nyertek.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak