|
Szalmával fűtenék Debrecent
[2009.02.02. 14:08]
Áramot termelne és meleget is szolgáltatna az a biomassza-erőmű, melyet 2011-ben tervez bekapcsolni rendszerébe a Debreceni Hőszolgáltató. Ez lehetne az ország legjobb adottságú bioerőműve, amennyiben valamennyi hatóság megadja az engedélyt rá – mondta el a haon.hu-nak Csonka Tibor, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. vezérigazgatója.
A tervek szerint a jövő év elején kezdődhetne meg az erőmű építése a várostól délnyugatra eső mezőgazdasági területen. Az erőmű lágy szárú biomasszát, elsősorban szalmát hasznosítana, s ebből villamos energiát termelne, a keletkező hulladékhőt pedig a hőszolgáltató hasznosítaná. A módszer Magyarországon még úttörőnek számít.
Az üzemet egy 6 hektáros területre építenék, melyet a cég már meg is vásárolt, s elkészítette a terveket is. Jelenleg az engedélyezési eljárások folynak, 32 hatóságnak kell azonban beleegyeznie az építésbe. Az első visszajelzések már megérkeztek, a második kör pedig várhatóan március végéig zajlik le. A területet a tervek szerint nyár elején nyilvánítják ipari területté, s ezután kiadható az építési engedély. Az építkezésre a tendert legkorábban év végén írhatják ki. Bizonytalanná teszi ugyanakkor a beruházás megvalósulását, hogy a zöldenergiából nyert áram átvételi ára is csökkent, s bár jelenleg még megérné felépíteni az erőművet, további kedvezőtlen változás esetén már nem feltétlenül.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




