HUF hírek
265 közelében az euró
Európai és a amerikai makroadatok egyaránt hatottak a devizapiacra, de a svájci frank nem mozdul a 182-es szintről.
[2010.03.12. 16:05]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Új utakon Békés megyében

[2009.01.31. 20:22]

Az előző esztendőkhöz képest lényegesen több útfelújításra nyílt lehetőség tavaly Békés megyében. A beol.hu információi szerint az eddigi átlagosan évi 20—25 kilométer helyett 2008-ban csaknem 55 kilométernyi szakaszt érintettek a beruházások.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Virág Mihály, a Magyar Közút Kht. Békés megyei igazgatója a lapnak elmondta: a Regionális Operatív Program keretében 2009-2010-re összesen 94 kilométernyi út felújítását javasolták, ezenfelül útpénztári keretből 24,8 kilométernyi alsóbbrendű út felújítását. Elvileg 460 kilométer felújítása lenne indokolt a megyében 2012-ig.

Az M4-es autópálya Püspökladány és Berettyóújfalu között tervezett nyomvonalát úgy módosították, hogy Sárrét egészének, és elsősorban Füzesgyarmat környékének életében változást hozzon. Az M43-as autópálya Makó és országhatár közötti szakasza pedig a Mezőhegyes és környéki települések jobb megközelíthetőségéhez járulhatna hozzá. A mezőberényieknek még valószínűleg jó néhány évet kell várniuk, hogy egyáltalán szó lehessen a várost elkerülő út megépítéséről.

A lap úgy tudja: 2010 tavaszán kezdődhetnek meg az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros — Tiszakürt közötti szakaszának munkálatai. A 63 kilométernyi út PPP-konstrukcióban készülhet el, azaz egy befektető megépíti, és 2012-2040 között üzemelteti, karbantartja azt. A szolgáltatásért az állam 28 évig fizet, évenként legfeljebb 13 milliárd 528 millió forintot. A leendő M44-es teljesen új, 2x2 sávos szakasz lesz, nem azonos nyomvonalon megy majd a jelenlegi 44-essel.

A 47-es főút fejlesztésénél eddig kapacitásbővítésről nem döntött a kormány. Rekonstrukciós munkákat végeznek majd a Mezőberény és Szeged közötti szakaszon 2007 és 2013 között.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak