HUF hírek
Sötét fellegek gyülekeznek devizánk felett
Makroadatokban szegény volt a mai nap, de a befektetők hangulata enélkül is elromlott. És bár a svájci frankot továbbra is 180 alatt vesztegetik, az euróval szemben korántsem ilyen jó a helyzet.
[2009.11.20. 16:40]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Szétfagytak a vízvezetékek a felújított csarnokban

[2009.01.06. 13:09]

Több mázsa zöldség és gyümölcs ment tönkre a nemrég felújított miskolci Búza téri csarnokban a hideg miatt, ráadásul a vízvezetékek is szétfagytak. Az épületben ugyanis nem volt fűtés, mégpedig azért nem, mert a felújítás előtti, még a 20-as években épült csarnokban sem volt – magyarázta az igazgató a boon.hu-nak.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Sem az új szárnyakba, sem a régibe nem terveztek fűtést az épületben, pedig a kereskedők állítólag jelezték a hiányosságot az üzemeltetőnek. Az épületben egyébként a zárt üzletrészek fűthetőek, de a csarnok nem. Az eredeti, 20-as években épült csarnokban viszont a fűtés hiánya sohasem jelentett gondot.

Kosdi Attila, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemlék-felügyelője, s korábban az észak-magyarországi irodájának munkatársa szerint a tervező ötlete volt a hézagos üvegtető, ennek a következménye, hogy levegős folyosója lett az épületnek. A fűtést pedig nem rendelte meg a beruházó, az építési hatóságon ezt nem kérhetik számon, mivel csak lakások esetén vizsgálja, hogy betartják-e az energetikai szabályokat.

A legnagyobb gond az, hogy már szétfagyott néhány vízvezeték, s ha még hidegebb lesz, a falban lévők is szétfagynak. Ha enyhül az idő, úszni fog az egész piac – vélekedett Szalári István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedők Érdekképviseleti Szervezetének elnöke.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint a devizahitelesek helyzetén csak rontana a jegybank szigorítása?
Igen
Nem
Nem tudom