|
Irodákat, lakásokat alakítanának ki a volt színészházban
[2008.11.28. 13:04]
2007 végén 140 millióért sikerült értékesítenie az IKV Zrt.-nek a Kelemen utca 7. szám alatti Burger-házat, melyet a szegediek csak színészházként emlegetnek. Korábban ugyanis a teátrum jegyirodája és szervezési osztálya működött a palotában, a színház társulatának több tagja pedig az itteni szolgálati lakásokban talált otthonra. Az új tulajdonos irodákat, lakásokat alakítana ki benne - számolt be a Délmagyarország.
Lassan már másfél éve üresen áll a Burger-ház, de 2009 végére a beruházó ígéretei szerint megvalósul a fejlesztés. A vevőnek 3 éven belüli felújítási kötelezettséget írtak elő, de – a lap információi szerint – egyelőre nem indította el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál az épület felújításához szükséges előzetes eljárást.
Pedig akad bőven felújítani való, hiszen az 1883-ban átadott, eklektikus stílusú palota udvari függőfolyosót már évekkel a lakók tavaly nyári kiköltözése előtt alá kellett dúcolni, mert életveszélyessé vált, a ház teljes vezetékrendszere is régen megérett a cserére. Ráadásul a múlt héten az utcafronton vandálok betörtek két ablakot. Az új tulajdonos egy szegedi származású, de már egy évtizede Budapesten dolgozó bankár, aki neve elhallgatását kérte. Mint mondta, megkezdték a felújítás megtervezését, ez azonban a műemléki védettség miatt nem ígérkezik egyszerűnek. Becslése szerint a beruházás több 10 millió forintba kerül, s várhatóan 2009 tavaszán kezdik meg. Nem gondolkodnak komoly rekonstrukcióról vagy átépítésről, így az év végére be is fejeznék. Mivel kötött funkciójú az ingatlan, bérbe adható irodákat és lakásokat kívánnak kialakítani benne – derült ki szavaiból. SZV
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




