[2008.11.20. 17:18]

- Hol látja építészetének gyökereit, kiket tekint elődjének?

- Ez egy nagyon nehéz kérdés…

- Pedig igyekeztem nem a legnehezebbel kezdeni…

- Nagyon nehéz megmondani, hogy ki inspirált az építészeti szókincsem kialakításában, hiszen ehhez számos helyről merítettem ihletet. Hihetetlen, hogy manapság mennyire szoros kapcsolatban állnak egymással a világ különböző pontjai. Egymástól távol élő embereket is érhetnek ugyanolyan stimulusok, olvashatják ugyanazokat a tanulmányokat, és így tovább. Az építészetemet nemcsak az befolyásolta, hogy hol nőttem fel, mit tanultam, milyen helyekre látogattam el, hanem a sokéves gyakorlat alatt szerzett tapasztalat is. Egyébként nem olyan környezetben töltöttem a gyerekkoromat – Mexikóváros külterületén nőttem fel - ahol építészettel foglalkoztak volna, így az első élményeimet, tapasztalataimat intuitív módon szereztem…Ilyesmi válaszra gondolt?

- Talán kicsit újrakeretezném a kérdést. Kik a kedvenc építészei?

- Na ez meg egy nagyon veszélyes kérdés. A jelenből nem említenék senkit, mert kis kör az építészeké, általában jó viszonyt ápolunk egymással, és nem szeretnék senkit kihagyni. A múltból pedig azért nem mondanék neveket, mert számos névtelen építész hatott a munkámra. A granadai Alhambra, az Akropolisz, a római fórumok, a gótikus katedrálisok kiemelkedő jelentőséggel bírnak a szememben. A reneszánsz korszakból már lehet neveket említeni; Da Vinciét vagy Michelangelóét. Mies van der Rohe-t, Le Corbusier-t, Niemayert és Gropiust pedig a modern építészet hőseinek tartom.

- Hasonlóvá teszi-e a mai építészeket az építészet életminőség-, társadalom- és kultúraalakító szerepének fontossága a reneszánsz sokoldalú művészeihez?

- Sajnos nem, pedig örülnék neki! Maradjunk da Vincinél; ez a művész annyira beágyazódott a környezetébe, annyi mindenben alkotott maradandót, a művészet és a tudomány területén egyaránt, hogy nem merném hozzá hasonlítani a mai építészeket. Mi nem művészek, hanem pusztán szakemberek vagyunk. Az építészet, mint tudomány persze magában rejti annak a lehetőségét, hogy művészi színvonalra emelkedjék, de ezt csak ritka pillanatokban éri el.

Új Manhattan További képek a galériában >>

- Az épületeiben – nyilván a modern építészeti elméletekkel összhangban - többnyire sima felületeket, feszített térbeli viszonyokat alakít ki. Gondolja, hogy az ornamentika, vagy egyéb díszítőelemek előbb-utóbb újra létjogosultságot nyernek az építészetben?

- Minden bizonnyal. Ugyanakkor azt hiszem, a gótikus építészet sem az ornamentikáról szólt. Halkan mondom, de minél erőteljesebb az építészet, annál kevésbé van szüksége ilyesmikre – és szerencsére napjainkban egyáltalán nem játszanak szerepet az építészetben a díszítőelemek.

- Egyik legutóbbi New York-i projektje során egy olyan lakóépületet alakított ki a város szívében, mely szinte kizárólag üvegfeleletekből épül fel. Teljesen eltűnt volna az otthonnal szemben támasztott egyik legfontosabb igény, az intimitás?

- Az élet jó esetben a választásról szól. Nem kiállítani akartam az ott lakókat, hiszen van lehetőségük, hogy befüggönyözzék magukat, de meg akartam nekik adni a lehetőséget, hogy átéljék a fantasztikus panorámát, hogy lebegjenek New York felett. Nincs szó arról, hogy az intimitás iránti igény eltűnt volna, csak épp megjelent a választási lehetőség iránti igény is.

- Gyakran emlegeti a multidimenzionális város fontosságát. Mit ért ez alatt a kifejezés alatt?

- Nagyon érdekel a kortárs város. Nemcsak ebben élek, ebben dolgozom, hanem ezt is kutatom, tanítom. Ahhoz, hogy megértsünk egy várost, nem elég, ha csak a tervrajzok két dimenziójában látjuk. A premodern városok még megfoganhattak a tervezőasztalon, de ma már ez nem működik. A városokat teljes összetettségükben kell megérteni, ehhez a három dimenzió is kevés. A negyedik dimenzióra, azaz az időre is szükség van - és talán még más dimenziókra is.