|
Ki sem látszunk már a filmstúdiókból: újabb kettő épül
[2008.01.02. 17:05]
A volt mecseki szénbányák hét hektáros területén kezdődik hamarosan egy filmstúdió és médiaközpont építése, 2 milliárd forintos beruházással. Ugyanakkor 2008 közepén már megkezdi működését a Mogyoródon épülő stúdió is, mely amerikai tőkéből épül, első ütemben három eltérő méretű műteremmel.
Pécsen felújítják majd az egykori szénosztályozó és villamos üzem ingatlanait, s egy új kiszolgáló épületet is kialakítanak. A fejlesztés várhatóan 2009-re készül el. A beruházó a Sas Tamás filmrendező nevével fémjelzett Greenhill Filmstúdió. A projekt költségeinek több mint a fele magántőkéből és hitelből, fennmaradó része a Pólus program európai uniós és hazai forrásaiból valósul meg. A hitelt a cég már nemrég meg is kapta, így még idén megkezdődnek a munkálatok – számolt be az MTI.
A Világgazdaság mai számából ugyanakkor az derül ki, hogy Mogyoródon a tavaszra elkészülő három műterem mellé még 4 stúdiót terveznek. Itt alapvetően játékfilmek készítéséhez kívánnak otthont teremteni. A befektetőket az sem riasztotta el, hogy a budai oldalon már működik egy nagyméretű filmstúdió. Úgy vélik, hogy az etyeki Korda Stúdió nem konkurencia, hanem partner.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




