|
Lebontatja a mártélyi üdülőket az önkormányzat
[2007.12.28. 15:28]
Még mindig áll 6 épület Hódmezővásárhely mártélyi üdülőterületén, a Druzsbatelep néven ismertté vált részen a korábbi 49-ből, annak ellenére, hogy 2007. november 30-ig mindet le kellett volna bontani – számolt be a Délmagyarország.
Az önkormányzat 2004-ben módosította az üdülőterület szabályozási tervét, így az Avar, Horgász, Csuka és Fácán utca által határolt rész vízgazdálkodási területnek minősül, és közösségi övezeti besorolást kapott. Az önkormányzat pedig a terv előírásainak megfelelően akarja felhasználni a tulajdonában lévő földterületet, így felbontották a tulajdonosokkal a bérleti szerződéseket.
Az elmúlt években sorra bontották le itt a házakat, melyek után azonban több helyen balesetveszélyes épületmaradványok és bontásból származó hulladékok maradtak. A város saját költségén ebben az évben is 80 köbméter hulladékot szállított el a területről. A legutóbb elbontott tíz épület után is négy konténer bontási hulladékot gyűjtöttek össze a közmunkások. A 6 le nem bontott épület tulajdonosait januárban az építésügyi hatóság fogja kötelezni a bontásra. Ha ezt mégsem teszik meg, úgy az önkormányzat a költségükre maga kezdi meg a bontást.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




