|
Alig változott a forint árfolyama
[2009.11.13. 17:09]
A mai napon rendkívül szűk sávban mozgott a forint árfolyama, a negatív GDP-adatnak nem volt jelentősebb hatása a deviza mozgására, sőt a délelőtt folyamán az erősödés irányában mozdult a jegyzés.
Történt ez amiatt, hogy péntek reggel optimista hangulatban kezdtek a részvénytőzsdék, és ennek hatását a régiós devizák is megérezték - igaz, jelentős erősödést nem hozott a délelőtt. Nálunk publikálták az előzetes GDP-adatot, ami az elemzők által vártnál gyengébb lett ugyan, de a forint nem reagált a meglepő számokra. Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője elmondta, hogy a jövőre vonatkozóan talán azt lehet jósolni, hogy a Q4-ben már 4-5 százaléknál nem lesz nagyobb a visszaesés mértéke, s az idei bázis alapján a 2010-es adatok várhatóan kedvezőbbek lesznek, de ezzel együtt is csupán 0,4 százalékos GDP növekedéssel lehet számolni a jövő évben.
A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama a 269-es szint környékén ingadozott a nap folyamán, a forint és a régiós devizák erejét az enyhe dollárgyengülés támogatta. Délutánra 269,3 forintot ért egy euró, ez gyakorlatilag ugyanaz az árfolyam, mint tegnap, és a svájci frank esetében sem változott a kurzus, itt a 178,5-es szint áll stabilan.
h i r d e t é s |




