|
Nincs rezsi és csak 5-8 százalékkal drágább
Passzívan aktív
[2009.11.10. 15:35]
Képzeljünk el egy autót, mely 18 liter benzint fogyaszt 100 kilométeren, és egy korszerűbb kocsit, mely 1,5 litert. Ez a különbség a hagyományos és a passzívház rezsije között – mutatott rá Szabó Zoltán, a hét végén rendezett I. Energiahatékony építészeti kiállítás egyik szervezője a Zalai Hírlap beszámolója szerint.
Oda kell figyelnünk az energiahatékony megoldásokra. Emelkednek az energiaárak, ki vagyunk szolgáltatva a multiknak, melyek mellett lényeges szempont a környezetszennyezés is – sorolta a szakember. Magyarországon a károsanyag-kibocsátás 43 százaléka a lakások számlájára írható. Míg nálunk esetleg a gázárhoz ad támogatást az állam, addig a nyugati határon túl már eleve energiahatékony házak építésére ösztönöznek, négyzetméterenként akár 100-150 euró vissza nem térítendő támogatást nyújtanak.
Egy passzívház tervezésnél ügyelni kell minden apró részletre, rendszerben kell gondolkodni. Nem elegendő ugyanis a speciális, amúgy környezetbarát építőelem - melynek felhasználásával gyorsabban felhúzható a ház -, de sok más mellett az épület tájolását, a felületarányokat is figyelembe kell venni. Ugyanígy a nyílászárók megválasztása, a szigetelt tokok, a behelyezési mód, a gépészet sem mellékes – magyarázta Szabó Zoltán. Mint mondta, sokan vitatkoznak vele, de a számítások és a tapasztalat azt mutatja, hogy 5-8 százaléknál nem nagyobb a különbség egy hagyományos és egy passzívház felépítésének költsége között, és ez lehet kevesebb is. Az energiahatékony épületek megtérülése 2-5 év. Még egy alacsony energiafelhasználású épület esetében is 18 az 5-höz az arány, tehát még ez is jelentős – tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|




