|
Nem megy a hitel: a könyvutalvány sem csábít hitelfelvételre?
Álmodj hintát, homokozót...
[2009.11.07. 16:00]
A bankok továbbra is akciókkal próbálják magukhoz csalogatni a lakáshitel-igénylőket: így mindazok, akik ki tudják izzadni a belépőt, jutalmul kaphatnak könyvutalványt vagy épp pár ezret a nyugdíjalapba. A pénzintézeteknek minden fifikára szükségük van, hogy elhitessék náluk a legjobb lakáshitelt felvenni, mert most már köztudott, hogy szeptemberben harmadannyi lakáscélú kölcsönt vettek fel a háztartások, mint a válság előtt.
Nem megy a hitel
Míg a válság előtt akár 70-80 milliárd forint volt a felvett hitelek összege, addig szeptemberben ez alig érte el a 24 milliárd forintot. A Magyar Nemzeti Bank elemzése szerint ennek egyik fő oka a forinthitelek állami támogatásának felfüggesztése. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása is ezt támasztja alá: szerintük is jelentősen visszaesett az engedélyezett és a folyósított lakáscélú hitelek száma és összege is 2009. első félévben. Az elmúlt években megszokott - a hitelek számában és az állomány összegében tapasztalható - növekedés után a 2008. végi adatokhoz képest stagnálás figyelhető meg. – állapította meg a KSH. A hivatal Statisztikai Tükör című kiadványban közzétett adatok szerint idei év első félévben több mint 30 ezer lakáshitelt engedélyeztek, összesen 180 milliárd forint értékben. Ez viszont semmit nem jelent, hiszen az engedélyezett hitelek számában az előző év első félévihez képest 58 százalékos -, összegét tekintve pedig 60 százalékos volt a csökkenés. Ilyen mértékű visszaesés az elmúlt években nem fordult elő, ez együttesen tükrözi a pénzpiaci válság hatását a hitelintézetek hitelpolitikájára és a lakosság hitelfelvevő hajlandóságára – állapította meg a KSH. Épp ezért nem meglepő, hogy a pénzintézetek különböző kedvezményekkel próbálják az új ügyfeleket magukhoz csábítani. A Credithugary Kft. által rendelkezésünkre bocsátott adatokból kiderül, hogy számos pénzintézet ilyen-olyan akciókkal próbálja visszafordítani a folyamatot. ![]() MKB – a várakozási időre könyvutalvány Az MKB-nál elsősorban az euró alapú lakáshitelünknél járnak kedvezmények. Ezeknél a hiteleknél nem csakhogy hiteligénylési díj nincs, de az ügyintézési díjat illetve a szerződéskötési díjat is elengedi a pénzintézet. Ráadásul mindazoknak, akiknek a bank 2009. december 31-ig befogadta a hitelkérelmét, azoknak a lakásvásárlási célú euro-hitelnél a THM: 8,84 százalékért jár. Akik viszont ennél az időpontnál gyorsabbak és november 30-ig igényelnek ilyen kölcsönt, és benne vannak az első 300-ban, azoknak bónuszként egy 20 ezer forint értékű Alexandra könyvutalványt is adnak. AEGON Bank – pár ezret a nyugdíjba Igényeljen kölcsönt az AEGON Hiteltől 2009. január 19. és december 31. között és vegye igénybe akciós kedvezményeinket – szól a pénzintézet felhívása. Az általuk kínált kedvezmények trükkje abban rejlik, hogy az csak valamilyen kapcsolt szolgáltatás mellé jár. Nézzük, mik ezek: 1., A hitel felvevőjének a teljes értékbecslési díját (31.250 Ft) visszautalja a pénzintézet, de csak akkor, ha a kölcsönhöz kapcsolódóan életbiztosítást köt az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.-nél. 2., A hitel felvevőjének az értékbecslési díj felét (15.625 Ft) utalja vissza a pénzintézet, ha az embere fia kölcsönfelvétellel egy időben lakásbiztosítást köt úgy, hogy az engedményezett az AEGON Bank legyen, vagy meglévő AEGON-os lakásbiztosítását engedményezi a hitelezőre. 3., A hitel felvevője 5 ezer forintos értékbecslési díjkedvezményben részesül, amennyiben a kölcsönfelvétellel egy időben az adós, az adóstárs vagy a kezes magán-nyugdíjpénztári belépést kezdeményez az AEGON Magyarország Önkéntes- és Magán-nyugdíjpénztárhoz. Az értékbecslési díj-kedvezményt folyószámláján utólag írja jóvá a pénzintézet. Volksbank – menekülési érték akció A Volksbank az ügyfélbarát lakáshitel ajánlatainál a THM 7,95 százalékos, de ezek mellett további kedvezményekre is felhívja a figyelmet. 1., Értékbecslési díj akció jár például a 2009. június 15. napjától igényelt VICTORIA Kombi 40 és 100 és a Fundamenta KOMBI lakáscélú kölcsönök esetében. Az akció keretében az értékbecslés díjának végösszege csökkenti a szerződéskötési díjat, de legfeljebb csak a szerződéskötési díj mértékéig, és csak akkor, ha az értékbecslés díjáról készült készpénzfizetési számlát az ügyfél nevére állították ki. Ezek mellett a pénzintézet akciójában a kitételek sora még nem ért végett: 2009. június 15. napjától igényelt kölcsönöknél az értékbecslési díj akciót kizárólag a kölcsönigényléssel egyidejűleg OPTIMA vagy MAXIMA számlacsomagot igénylő vagy azzal már rendelkező ügyfelek vehetik igénybe. 2., A banknál a menekülési érték az, amit a velük együttműködésben álló ingatlan értékbecslő megállapított. A pénzintézet hirdetménye szerint ez akár 100 százalék is lehet. ( Tudni érdemes, hogy a hitelbiztosítási érték nem más, mint az ingatlannak az óvatos becslés alapján meghatározott értéke (25/1997. (VIII. 1.) PM rendelet. A menekülési érték néven is ismert fogalom, azt az értéket jelöli, amennyiért a hitelező bank rendkívül rövid időn belül értékesítheti a fedezetként felajánlott ingatlant nem fizetés esetén. A piaci érték 70-90 százaléka.) OTP Bank – szimpla díjelengedés A fent leírtakkal ellentétben OTP Banknál nincs semmilyen extra ajándék akkor, ha valaki hitelt kíván felvenni, csupán bizonyos díjakat enged el a pénzintézet. Így 2009. szeptember 14. és november 30. között a forint és devizalakás- és jelzáloghitel, OTP Lakáslízing, továbbá támogatott lakáshiteleknél a hitelfelvevőkre a következő lehetőségek várnak: 1., A Hitelbiztosítéki-érték megállapítási díj (egy ingatlanfedezet esetén): 0 forint. 2., A közjegyzői díjat az OTP Bank vagy az OTP Jelzálogbank vagy OTP Lakáslízing fizeti meg, illetve meghatározott esetekben utólag megtéríti. CIB – forinthitel akció A CIB Bank jelenleg a forinthiteleket tolja. A pénzintézet szerint ezeknél a hiteleknél senkinek nem kell aggódnia merthogy a forinthiteleknél semmilyen árfolyamkockázat, nincs. Azok mellett, hogy a bank 3 éven keresztül változatlan törlesztőrészleteket garantál, a kamatot is 9,2 százalékosra szorította le. A fent leírtak mellett a forinthiteleknél sem kezelési költség -, sem szerződéskötési díj, sem pedig hitelbírálati díj nincs. Azoknak pedig, akiknek - 3 éves kamatperiódussal igénylése esetén- a jóváhagyott hitelösszege legalább 10 millió forint, azoknak értékbecslés díjjal sem kell kalkulálniuk, mert ilyenkor a bank ezt is elengedi. Bebukott állami ötletek A KSH kimutatása szerint az idei év az első félévben engedélyezett lakáscélú hitelek összegének 27 százaléka volt államilag támogatott, szemben az előző év azonos időszakának 8 százalékos arányával. A nyáron viszont megszűntek a jól bevált államilag támogatott lakáshitelezési konstrukciók, s helyébe egy sokkal szigorúbb feltételekhez kötött lehetőség lépett a porondra. Ezért mondja azt a Fiatalok Ligája, hogy a feltételek, melyeket az állam támaszt a kölcsön felvételéhez, szinte teljesíthetetlenek egy önálló életet elkezdeni kívánó fiatal párnak, különösen a válság idején. Az új rendszerben ugyanis csak a 35 év alatti fiatalok kaphatnak kamattámogatást új lakás vásárlására, építésére, illetve lakáskorszerűsítésre, de csak abban az esetben, ha házastársának, élettársának, vagy gyermekének nincs másik lakása. Budapesten és a megyei jogú városokban 25 millió forintos értékhatárig, legfeljebb 12,5 millió forintos hitelösszegig járna a kamattámogatás, míg más településeken 20 milliós értékhatárig, 10 milliós hitelösszegig. Ezek mellett a kormány lakásmentő csomagja is megbukott. Egy pár napja nyilvánosságot látott adatok szerint eddig mindössze 300 ember vette igénybe a lakáshiteleseknek nyújtott áthidalóhitel-konstrukciót. Szollár Domokos elmondta, hogy már azon dolgoznak, hogy a könnyebbek legyenek a feltételek. A kormányszóvivő arról is beszámolt, hogy a következő hónapokban lényegesen szélesebb körnek szeretnék elérhetővé tenni ezt az áthidaló kölcsönt. Így a tervek szerint nemcsak a hiteligénylés feltétele, hanem a futamidő is módosul. A mostani törvény szerint például, csak aki 2008. szeptember 30. után vesztette el a munkáját az igényelhet a lakáshitelére áthidaló kölcsönt, amelynek 80 százalékára az állam vállal készfizető kezességet. A konstrukció az alábbi: két évig nem kell fizetni a havi törlesztőrészleteket, azokra a bank áthidaló hitelt nyújt. Ehhez a kölcsön felvevőjének mindössze azt kell vállalnia, hogy havi 10 ezer forintot azért törleszt. Ezek mellett a lakáscélú kölcsön biztosítékául szolgáló lakóingatlan piaci értéke az eredeti kölcsön folyósításakor nem haladhatja meg a 30 millió forintot és az adós lakóhelyeként, vagy tartózkodási helyeként kell szolgálnia. Szalay Rita
h i r d e t é s Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
|







