HUF hírek
Sötét fellegek gyülekeznek devizánk felett
Makroadatokban szegény volt a mai nap, de a befektetők hangulata enélkül is elromlott. És bár a svájci frankot továbbra is 180 alatt vesztegetik, az euróval szemben korántsem ilyen jó a helyzet.
[2009.11.20. 16:40]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
10 százalékot fizettek csak ki a Megyeri híd építőinek

[2009.11.06. 09:49]

Azok a társaságok, amelyek végül megállapodtak a Ganz Acél megbízottaival, általában számláik értékének csupán a 10 százalékát kapták meg, döntően készpénzben – mondta el a Megyeri híd építésében részt vevő egyik cég termelési igazgatója a Népszavának. Pénzükért már több mint egy éve küzdenek.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Anyagban, szerszámban, gépben is kérhettek volna kárpótlást a cégek, ám ezeket a javakat olyan magas áron számította volna be az adós a fizetségbe, hogy alig akadt alvállalkozó, aki ezt elfogadta – tette hozzá Horváth László.

Mint a lap beszámolt róla, 5 olyan cég maradt a korábbi 50-ből, amely továbbra sem hajlandó megegyezni a Ganz Híd-, Daru-, Acélszerkezet-gyártó (Ganz Acél) Zrt. jogi képviselőivel. Ezek közé tartozik az Artjob Kft. is, mely továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy a jogosan kiszámlázott összegnek csupán a tizedét fizesse ki a Ganz Acél, ezért folytatják a jogi küzdelmet a pénzükért.

Az igazgató úgy tudja, hogy a napokban csődbiztost jelöltek ki az alvállalkozóit megkárosító társasághoz, így elkezdődhet a felszámolási eljárás. Eddig amiatt nem indulhatott el a vizsgálat csődbűntett gyanújával a Ganz Acél ellen, mert nem kezdődött meg a csődeljárás, annak ellenére, hogy több károsult még tavaly kezdeményezte az eljárás elindítását.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint a devizahitelesek helyzetén csak rontana a jegybank szigorítása?
Igen
Nem
Nem tudom