|
Lehullott egy csillag: egyelőre visszavesznek a luxusból Szentesen
[2009.11.05. 12:32]
A dél-alföldi régió első ötcsillagos szállodája lett volna a szentesi, számtalan luxusszolgáltatással. A tervek azonban megváltoztak. A rossz gazdasági helyzet miatt néhány, szerződésben vállalt kötelezettség egyelőre nem teljesül - számolt be a delmagyar.hu. Az első körben 4 csillagos minősítést kapna csak a Petőfi.
Azért nem nyílhat meg 5 csillagosként a szálló, mert a fejlesztés első ütemében nem épülne meg a mélygarázs és a hotel új, 70 szobás tömbje, amit a Művészetek Háza melletti üres telekre álmodtak a tervezők. Ezek engedélyezési kérelmét jövőre nyújtanák be. Ha elkészülnek, megkaphatja az ötödik csillagot a szálloda.
Azért döntött a 4 csillag mellett a beruházó, mivel csak így tudnak pályázni. A teljes beruházási költség tizedét, közel félmilliárd forintot nyerhetnek. A dokumentumokat november végéig kell benyújtani. Az önrész rendelkezésre áll, és számításba kell venni azt is, hogy a Pendola 270 milliót költött eddig a Petőfire – mondta a lapnak Zsohár Árpád, a Pendola-cégcsoport tulajdonosa. Szentesről egyébként két projekt is versenyezne a pályázati forrásért, mivel a Szeviép résztulajdonosaként ismert Baranyi Sándor cége, a Complex-99 Kft. az egykori úttörőház helyére és mellé terveztetett egy 39 szobás hotelt, és ehhez a fejlesztéshez szintén uniós támogatást szeretne nyerni.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|






