|
Cannes – ingatlanszakértők a vörös szőnyegen
[2007.04.05. 10:17]
A korábbi évek viszonylagos érdektelensége után idén már a magyarországi cégek, befektetők és kiállítók is felfedezték maguknak a MIPIM-et, az ingatlanszakma cannes-i találkozóját.
Hatvankettő – a hivatalos honlap adatai szerint összesen ennyi regisztrált résztvevője volt az idén március 13. és 16. között megrendezett MIPIM-nek, (Marché International des Professionnels d'Immobilier), vagyis az Ingatlanszakértők Nemzetközi Vásárának.
Ennek a számnak a jelentőségét akkor érthetjük meg igazán, ha visszatekintünk néhány évvel korábbra. Pár évvel ezelőtt ugyanis akár egy kezünkön is meg tudtuk volna számolni a hazai kiállítókat és partnerkeresőket. A MIPIM iránt ugyanakkor nemcsak idehaza, hanem világszerte is folyamatosan nő az érdeklődés. Jellemző, hogy míg az első, 1990-ben megrendezett találkozón alig két tucat ország valamivel több mint 2000 résztvevője képviseltette magát, addig három évvel ezelőtt már 61 országból érkeztek a vendégek, ekkor már több mint 15 ezren. Az idén pedig összesen körülbelül 30 ezer látogató, kiállító, ingatlanfejlesztő, kereskedő és pénzintézet adott egymásnak randevút a cannes-i Fesztiválpalotában. A rendezvényre akkreditált újságírók száma csaknem 600 volt. Beszélgetések, szimpóziumok, előadások, sajtótájékoztatók – egyszóval információ minden mennyiségben: elsősorban ezt kaphatták az odalátogatók az idén 18. alkalommal megrendezett eseményen. Magyarországról egyébként nagy cégek hazai leányvállalatai mellett több kisebb vállalkozás, pénzintézet, újság és televíziós társaság, de ügyvédi iroda is képviseltette magát. Többen konkrét projekt megvalósításához kerestek szakmai partnert. Az eredményekről terveink szerint az ingatlan.com-on később rendszeresen beszámolunk majd. Aki pedig érdeklődik a következő MIPIM iránt, annak egy konkrét ténnyel már most szolgálhatunk: jövőre Cannes-ban március 11-én kezdődik a háromnapos ingatlanszakmai seregszemle.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|






