|
Botrányos színházfelújítás Székesfehérváron: 100 milliók után kutatnak
[2009.10.29. 11:09]
Csődbűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a székesfehérvári önkormányzat a Vörösmarty Színház 4 évvel ezelőtti felújítása miatt. A kivitelező cég, a Baucont Zrt. idén nyáron felszámolási eljárásba menekült. A jegyző szerint gyanús, hogy pont akkor, amikor kiderült, hogy a fehérvári önkormányzat több 100 millió forintos kárigénnyel kíván fellépni a társasággal szemben – olvasható a Népszabadság cikkében.
4,6 milliárd forintból újították fel 4 éve a Vörösmarty Színházat. Ehhez az állam 3,5 milliárd forintot adott. A kivitelezőnek 3,8 milliárd forintot fizettek, a fennmaradó összegből fedezték az egyéb költségeket. Az elmúlt 3 évben a legtöbben sikeres beruházásnak tekintették a színház-rekonstrukciót. Bóka Viktor jegyző azt követően rendelte meg a beruházás teljes átvilágítását, amikor értesültek a cég felszámolásáról.
A szakértő azt állapította meg, hogy szinte semmi sem úgy valósult meg a rekonstrukció során, ahogy az az eredeti tervekben szerepelt, és a város a kifizetett 4,6 milliárd forintnál jóval kevesebb értékű munkát kapott. A pontos összegről a jegyző decemberre ígért tájékoztatást. ![]()
A Vörösmarty Színház
Fotó: Réti DóraTöbb dolog egyáltalán nem került beépítésre, vagy az előírtnál gyengébb minőségű anyagot használtak fel. A nézőtérnek gyakorlatilag nincs szellőzése, már most javításra szorul a légkezelő rendszer, az irodaépületből hiányzik a klíma, pedig a beépített nyílászárókat a légkondicionáláshoz választották ki, rossz a szigetelés, amelynek következtében alulról ázik az épület, szétfagytak a márványlépcsők, repedezik és mállik a külső vakolat – mondta el a lapnak a jegyző. A pénzt viszont nehezen hajtja majd be az önkormányzat, mivel Baucont Zrt. felszámolójától, a Hunyadi Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint a társaság vagyona erre nem ad fedezetet, ráadásul a felszámoló egyelőre nem ismeri el az önkormányzat követelését. Ezt csak független szakértői véleményre alapozott jogerős bírósági ítélet alapján tehetnék meg. A legsürgősebb munkák elvégzésére most 18 millió forintra lenne szüksége a színháznak, a várostól azonban csak 5 millió forintot kaptak. A közgyűlés egy belső vizsgálatot is indított a botrány miatt, mivel annak idején az önkormányzat létrehozott egy, a beruházást figyelemmel kísérő munkacsoportot, amelyben valamennyi párt képviselői helyet kaptak. Kérdés tehát, hogy a testület tagjai miért nem figyeltek fel a problémákra időben.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|







