|
Kormánygaranciával épülhet a Balatonring
[2009.10.27. 09:08]
Kormánygaranciát kap a Somogy megyei Sávolyon gyorsasági-motoros-versenypályát építő spanyol beruházó a Magyar Fejlesztési Banktól remélt hiteléhez – tudta meg a Népszabadság. Ez azt jelenti, hogy a bank szinte bizonyosan megadja a beruházónak a Balatonring megépítéséhez nélkülözhetetlen, mintegy 50 millió eurós kölcsönt.
A kormánygaranciával elhárulna az utolsó akadály is az összesen 80-90 millió eurós - a térségben több száz munkahelyet teremtő, s jelentős idegenforgalmat, adóbevételt generáló - beruházás elől. A lap információi szerint a legfeljebb 15,3 milliárd forint összegű hitel 80 százalékára vállal garanciát a kormány. Az ügyben várhatóan ma nyilatkozik Ujhelyi István, a beruházás kormányzati mentora.
A Sedesa-csoport részvételével létrehozott spanyol konzorcium a múlt nyáron jelentette be, hogy - részben hitelből, részben önerőből - felépít egy 4232 méter hosszú versenypályát a Somogy megyei Sávolyon, és 2009 őszén megrendezik az első gyorsasági-motoros-világbajnoki futamot – emlékeztetett a lap. Az építkezés azért csúszott, mivel a Sedesa nem tudott megállapodni a fejlesztési bankkal a szükséges hitelről. A beruházó júliusban saját tőkéjéből elkezdte építeni a ringet. ![]()
Épül a Balatonring
Fotó: MTI
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|





