|
Lakóparkot terveznek a hatalmas olajtartályok helyére
[2009.10.19. 13:02]
Lakóparkot építene az önkormányzat fiatalok számára a 400 lelkes Tarjánpusztán a település határában lévő területre, ahol 1972 és 1992 között az állami olaj- és benzintartalékokat tárolták. A belső acéltartályokat elbontották, csak a külső betontömbök maradtak meg – számolt be a Független Hírügynökség.
A fegyveresekkel őrzött telepen tartályonként 2 millió liter olajat és benzint tároltak 20 éven keresztül. A 23 méter átmérőjű tárolók azonban 1992 óta üresen állnak. Az önkormányzat szerint mindez kiváló alapot jelentene a több emeletes társasházak számára. Megvásárolták a területet, s elképzeléseik szerint mind a 20 betongyűrűbe 8 lakásos társasház épülne - mondta hírügynökségnek Kálmán Józsefné, Tarjánpuszta polgármestere.
A lakóházak megépítését már a környezetvédelmi hatóság is engedélyezte, mivel a 10,5 hektáros területen semmiféle szennyeződést nem találtak. A vizet és a villanyt is bevezették a telepre, míg a gáz és a csatornarendszernek a tervei készültek el eddig. Az önkormányzat számára a beruházás 1 milliárd forintba kerül, melyre pályázatok révén teremtenék elő a pénzt. Reményeik szerint a lakópark megvalósulásával a 400 fős település lakóinak száma megduplázódhat.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|






