|
Újabb 10 hónapot biztosan csúszik a 4-es metró
[2009.10.15. 14:55]
Az alagútépítő Bamco konzorcium nemrég elkészült módosított ütemterve 10 hónappal eltolja a 4-es metró befejezésének a határidejét – tudta meg az Index Klados Gusztávtól, a DBR Metró Projektigazgatóság vezetőjétől. A Gellért téri és Fővám téri csúszás miatt kellett módosítani a határidőt. A DBR és a Bamco között vita van arról, hogy a késés kinek a hibája.
Klados Gusztáv a lapnak elmondta, hogy a pajzsok 2010 júliusban érnek a Baross térre, a metróvonal teljes szerkezetépítése pedig 2011 márciusban fejeződik be a Gellért téri átkötő alagút megépítésével. Ezt követi vágányépítésnek, az állomások belső beépítésének, az elektronikus irányító rendszer kiépítésének a befejezése, ami 2012 augusztusára tehető.
![]()
Zajlik a metróépítés a Kálvin térnél
Fotó: MTIEkkor azonban még csak a próbaüzem kezdődhet meg, melynek időtartamát nem ismerik. Ez jócskán el is húzódhat, mivel a főváros a legbonyolultabb automata irányítási rendszert rendelte meg, ráadásul két külön szállítótól a rendszert és a vonatokat. Eredetileg ugyan negyed év van a próbaüzemre, azonban a szakember örül, ha 2012 végére sikerül befejezni. A nemzetközi tapasztalatok szerint ez akár egy évig is elhúzódhat. Klados szerint egyébként a 10 hónapos késés miatt nem kell megnövelni a büdzsé összegét, mivel az I. szakasz 351 milliárdos jelenlegi költségvetésében van 40 milliárd forint tartalékkeret. Ebből szerinte fedezni lehet a csúszás okozta kiadásnövekedést.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|





