HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[2010.03.19. 16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Áruház kis hibával: nincs járda
Homokfutók előnyben

[2009.10.14. 13:38]

Átadás előtt áll Szombathely új sportáruháza. A gond csak az, hogy míg a beruházó Horwat Investment Kft. egy éve vállalta, hogy megépíti a városszéli Decathlonhoz vezető kerékpárutat és a járdát, ezek azóta sem készültek el – hívta fel a figyelmet a Vas Népe.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A cég tavaly decemberben vállalta, hogy  a közlekedési létesítmények (út, járda, kerékpárút, közvilágítás, kerékpáros- és gyalogjárda átvezetése) terveit elkészítteti, az engedélyeket beszerzi, majd meg is építi, és forgalomba helyezi a létesítményeket. Az önkormányzat ennek az infrastrukturális beruházásnak a megvalósítását kötötte ki egyik feltételként, amikor belterületbe vonta, vagyis üzletközpont építésére alkalmas övezetbe sorolta az ingatlant, s ezzel egyből megsokszorozta az  értékét az egykori kárpótlási árveréseken vásárolt  földeknek.

Az áruház már csaknem kész, heteken belül nyitnak, azonban járda és kerékpárút nem épült. Igaz, a cég azt indítványozta, hogy halasszák el a járda és a kerékpárút építését, amire a képviselők a legutóbbi közgyűlésen rá is bólintottak, így 2011. december 31-ig kell az összes közlekedési infrastruktúrának elkészülnie.

Az indoklás szerint az építtető a beruházás és a jelen válságos gazdasági helyzet miatt komoly piaci és pénzügyi veszteséget, kiadásokat volt kénytelen elkönyvelni. A késlekedést egyébként azzal magyarázták, hogy a kerékpárút kialakítása egy  meghatározó szakaszon olyan nyomvonalon történik, amely nem a tulajdonában lévő területeket érinti. A vételi szándék mielőbbi közlése érdekében az ingatlanok tulajdonosainak feltárása elkezdődött, de némelyiknek sok tulajdonosa van, nem egy közöttük külföldi lakos.   

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak