|
Már csak telekként értékesíthető a lepusztított cigány közösségi ház
[2009.09.25. 11:14]
Tegnap a Délmagyarország már beszámolt a Roma Információs Szolgáltató Központ és Közösségi Ház pusztulásáról. Ma a történetet újabb részletekkel egészítette ki a lap.
Szeged ingyenesen biztosította az ingatlant a pályázathoz egy haszonkölcsön-szerződés keretében, amelyet még 2004-ben kötöttek meg a szegedi cigány kisebbségi önkormányzattal (CKÖ). A működtetésben azonban az önkormányzat már nem vállalt szerepet. A CKÖ egy Phare-pályázaton nyert pénzt a projektre, 112 ezer 365 eurót. Az épületet 8,5 millió forintból újították fel. A központ csak néhány hónapig működött, ezt követően az évek során teljesen lepusztították.
A CKÖ 2009 augusztusának elején adta vissza a városnak az épületet, vagyis ami maradt belőle. A házat augusztus elejétől az IKV Zrt. kezeli. Mivel hajléktalanok foglalták el az épületet, első alkalommal át sem vették a Cserepes sor 35. szám alatti ingatlant, csak miután lehetővé vált, hogy lakók nélkül is felmérhessék a ház állapotát. Soós Ferenc, az IKV Zrt. kezelési igazgatója a lapnak elmondta, hogy hátul, az udvarban álló melléképületben még lovakat is tartottak Az itt lakók szinte azonnal vissza is költöztek, ezért úgy döntöttek, hogy lehegesztik az ajtókat, rácsokat tesznek az ablakokra, majd a kaput is lehegesztették. Mindez nem használt. Jelenleg annyit tehetnek, hogy a velük szerződésben álló őrző-védő cég emberei rendszeresen ellenőrzik az épületet. Az állandó őrzés viszont milliókba kerülne. A ház további sorsáról az önkormányzat dönt majd, de az igazgató szerint leginkább már csak telekként hasznosítható az ingatlan. A pályázaton nyert pénzből (112 ezer 365 euró) 32 ezer 742 eurót (8,5 millió forintot) a közösségi ház felújítására költöttek. Az épület jövőjéről és a maradék 79 ezer 623 euró sorsáról szerette volna a lap megkérdezni Kolompár Lászlót, a szegedi CKÖ jelenlegi vezetőjét. Ő azonban arra hivatkozva, hogy jelenleg is tárgyalnak az ingatlanról, azt javasolta, két hét múlva keressék újra.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




