|
A legfőbb ügyésszel vizsgáltatnák ki a Rác fürdő felújítását
[2009.09.23. 12:17]
A legfőbb ügyésznél kezdeményez vizsgálatot a fővárosi Fidesz-frakció a Rác fürdő felújításával kapcsolatosan vélelmezett jogsértések és az így létrejött önkormányzati vagyonvesztés miatt – olvasható a fidesz.hu-n.
A Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt. - Rácfürdő-projektjével kapcsolatban történt milliárdos közvagyonvesztésről ma tartott sajtótájékoztatót György István, a fővárosi Fidesz-frakcióvezető-helyettes és Orbán Gyöngyi felügyelő-bizottsági tag.
Orbán Gyöngyi szerint a főváros azért hozta létre a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt.-t, hogy az működtesse a főváros fürdőit, ennek ellenére egyre több feladatot kiszerveztek a vállalatból. György István, a fővárosi Fidesz frakcióvezető-helyettese emlékeztetett arra, hogy 1989-90 környékén már voltak hasonló ügyek, amikor az állam vagyonát bevitték kft.-kbe és szép lassan átcsempészték magánkézbe. A frakcióvezető-helyettes a részletekre kitérve elmondta, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Rác fürdővel kapcsolatos beruházás megvalósítására létrehozott egy 3 millió forint törzstőkéjű kft.-t. Ebben 25 százalékos üzletrésze van, a többi 75 százalék más tulajdonosoké. György István szerint felmerül a kérdés, hogy miért volt szükség magánszemélyek bevonására? Továbbá a fürdőrekonstrukció-koncepció miként módosulhatott úgy, hogy a főváros fürdőtársasága 25 százalékos részesedésének megtartása érdekében lemondott az eredeti Rác fürdőről? Emellett arra is kíváncsiak, hogy a főváros fürdőtársasága miért mondott le mindenfajta ellentételezés nélkül, gyakorlatilag "az örökkévalóságig" olyan jogosítványairól, mint például a vízhasználati jog. Fotó: MTI
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|





Fotó: MTI