HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[2010.03.19. 16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Megemelte az ingatlanárakat a golfpálya Zsirán

[2009.09.15. 13:05]

Nemzetközi nyitóverseny keretében adták át az elmúlt hétvégén a Zsirán kialakított 9 lyukú golfversenypályát – számolt be a Kisalföld. A településen élőknek is jól jöhet, hogy itt működik a golfpálya. Ennek első látható jele, hogy jelentősen megemelkedtek az ingatlanárak.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Hosszas előkészítést és engedélyeztetési eljárást követően az elmúlt év tavaszán kezdődött el Zsirán az összesen mintegy 5 milliárd forintból, 72 hektáron megvalósuló golfkomplexum építése. Nyárra elkészült egy 9 lyukú gyakorlópálya, valamint az elütőrész, illetve most szombatra egy másik 9 lyukú pálya. A tervek szerint még egyet kialakítanának. A munkálatok jövő év tavaszán kezdődnek.

Szemes Róbert, a beruházó cég egyik tulajdonosa, ügyvezető igazgatója szerint a külföldi vendégek egy golfpálya miatt nem jönnek el Magyarországra. Terveink szerint ezért a zsirai, a büki, illetve a balatonudvari pályák összefogva, egy csomagban kínálják majd szolgáltatásaikat. Az ingatlanárak mindenesetre emelkednek a településen. Akad olyan játékos is, aki Bécsből kifejezetten a pálya miatt költözött a faluba.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak