|
Az égig nőnek az ingatlanhálózatok
[2007.02.12. 18:04]
Öt év alatt várhatóan megduplázódik majd az ingatlanforgalmazók teljes piaci részesedésének aránya a lakástranzakciókban, a mostani 20-30 százalékról. Ezzel párhuzamosan a hálózatok súlya is egyre nő majd. Magyarországon azonban még nem terjedt el a franchise.
A Világgazdaság cikkéből kiderül, hogy a legnagyobbnak a hazai piacon az Otthon Centrum számít 100 milliárd forint összértékű eladott ingatlannal. Az újonnan belépő vállaltok komolyabban már nem is rendezik át a piacot - vélekedett Murányi Ákos, a Duna House elemzője. A City Cartell eközben a vidék meghódítására készül: Sopron, Debrecen és Miskolc van soron, később pedig több más megyeszékhely. A Mareco tavaly decemberben kezdte a hálózatépítést, s a partnerek hálózatalapítási jogot is vásárolhatnak tőle.
Más módon működik ugyanakkor az olasz Tecnocasa a hazai ingatlanos franchise-cégekhez képest, ugyanis náluk például "külsősök" nem vehetik meg a márkanevet. A Petro Cartel viszont jogilag és pénzügyileg is független partnerekből építette fel hálózatát. Ők főleg használt hazai lakások értékesítésére összpontosítanak, külfölddel nem is foglalkoznak.
Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
|






