HUF hírek
Hatodik hete erősödik a forint
Az ünnepi hangulatban 264 alá ereszkedett az euró árfolyama, de a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is erősödött.
[2010.03.16. 16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Milliárdos kártérítést követelne a Balatonring beruházója

[2009.09.02. 12:09]

Egy sávolyi ingatlanérdekeltségekkel rendelkező magánszemély megtévesztésért perelte be a sávolyi MotoGP-pálya területeit felvásárló céget. A bíróság azonban első fokon kimondta, hogy a spanyolok nem megtévesztéssel jutottak a telekhez, az ingatlanszerződés érvényes – számolt be a Index.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A per tárgyát képező két telken van a motorospálya alapköve és egyik bejárata. A felperest állítása szerint megtévesztették, azért adta el (a piaci árnak megfelelő, de az elérhető kb. kétszeres árnál jóval kisebb) összegért, összesen 32 millió forintért a 8 hektárnyi földet. A felperes szerint a felvásárló cég írásos megállapodásban azt ígérte, hogy a falu másik végén, a leendő golfpálya és termálfürdő mellett levő ingatlanjait bevonják a településrendezési tervbe, belterületté nyilvánítják őket, és a spanyol beruházó által épített csatornahálózatra a felperes ingyen ráköthet. A felperes telkeit kihagyták a rendezési tervből.

Itt épül a pálya
Itt épül a pálya
Fotó: MTI

A bíróság azt állapította meg, hogy nem volt szó a felperes (az eladó) tévedésbe ejtéséről, az ingatlanszerződés érvényben maradt. Mivel további bizonyításnak helye nincs, másodfokon ugyanez az ítélet valószínűsíthető.

A cég jogi képviselője a lapnak elmondta, hogy a tulajdoni lapra rávezetett perfeljegyzés az egész területfejlesztést akadályozta, bizonytalanságban tartotta a céget, hátráltatta a hitelkérelem elbírálását. A bírósági eljárás a motorospálya aszfaltcsíkját, a parkolót, a lelátót, a boxutcát nem érinti, a perelt területre a beruházó hatcsillagos szállodát és annak kiszolgáló épületeit építené.

Az újabb, várhatóan kedvező döntés jogerőre emelkedése után a beruházó kártérítési igénnyel lép majd fel, melynek összege nem a perelt terület, hanem a teljes fejlesztés értékével arányos, százmilliós, akár milliárdos nagyságrendű lesz – olvasható a lapban.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak