|
Gondok a pécsi útfelújítások után
[2009.08.06. 12:25]
Habár az érintett utcák lakói örülnek az aszfaltozásnak Pécsett, egyre szaporodnak a panaszok is, ahogy haladnak a munkálatokkal. A Marx utcaiaknak a buszfordulóban hagyott építési törmelék, Újhegyen, a Szabolcsi és a Szabó István utcában pedig a házakba befolyó csapadékvíz okoz gondot – olvasható a bama.hu-n.
A Szabolcsi és a Szabó István utcában egy nagyobb eső után ugyanis a magasabbá vált aszfaltrétegről egyenesen az udvarokba, házakba folyik a sáros víz, elöntve a kerteket, alagsorokat, pincéket. Kelemen György, az önkormányzat útügyi referense a lapnak elmondta, hogy valóban az aszfaltozást követően alakult ki a leírt jelenség, ezért hamarosan az útszegélykövek megemelésére is sor kerül.
Azt, hogy a padkák magasítását miért nem végzik el az útépítéssel egyidőben mindenhol, azzal magyarázta, hogy egyrészt az aszfaltozás és a padkaépítés más-más technológia, tehát nem egyszerre végzik el, másrészt a Sopianae projektre biztosított összeg csupán a járhatatlan utak alapvető rendbetételére, aszfaltozására elegendő. Azt is megjegyezte, hogy persze az igazi megoldás tulajdonképpen a csatornák kiépítése lenne, azonban a megfelelő csapadékvíz elvezető rendszer kialakítása városi szinten több 10 milliárd forintba kerülne.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




