HUF hírek
Igazi szenzáció a forintpiacon
Görög hírek és az amerikai jegybank is segítette a forint erősödését, a svájci frank azonban másfél éves csúcsra erősödött az euróval szemben.
[2010.03.17. 16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Olcsó áram lesz a szennyvízből Mohácson

[2009.07.21. 12:59]

2010 márciusától a szennyvíz tisztítása során keletkező, eddig szinte semmire sem használható iszapból energiát állítanak elő Mohácson. A beruházás 2 milliárd forintba kerül – számolt be az Új Dunántúli Napló, mely szerint ez az első ilyen technológia az országban.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A beruházást az Öko-Fermint Hungary Zrt. valósítja meg, de a miskolci cég és a mohácsi önkormányzat közös kft.-t alapít a város határában üzemelő szennyvíztisztító mellett létesítendő üzem működtetésére. Szekó József, Mohács polgármestere szerint az önkormányzat számára nincs kockázat a vállalkozásban. A tervek szerint jövő tavasszal már üzemelő létesítményben 1300–3900 kWh hő-, illetve villamos energiát állítanak elő. Áramfogyasztás tekintetében ez a város átlagos energiaigényének mintegy ötöde.

A város a meglévő szennyvíziszapot ajánlja fel az üzem működéséhez, amiért cserébe igényt tart a megtermelt villamos energiára, amelyet a megállapodás értelmében a piaci árnál 10 százalékkal olcsóbban vásárolhat meg. A tervek szerint a közintézmények és a közterületek világítását oldják meg az olcsóbb áram segítségével, ezáltal a város kiadásai csökkenhetnek. Az sem kizárt azonban, hogy a lakók is vásárolhassanak az áramból, azonban ennek a törvényi feltételei még nem egyértelműek.

Az eljárás során keletkező hőenergia hasznosítása is szóba kerül, mely meleg víz előállítására szolgálhatna. A gondot az okozza, hogy a szállításhoz csővezetéket is ki kellene építeni. Ez drága, de ha úgy látják, megéri, a későbbiekben ebbe is belevághat a város.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak